Komoly bajban a benzinkutak, a kormány kinyújtotta a karját a kisebb hálózatokért

Az árbefagyasztás után törvényszerűen jön a veszteséges működés, amire az állami beavatkozás a válasz. Dunántúli benzinkút-üzemeltetőket kérdeztünk.

„Az 50-es évekre emlékeztet ez az egész, amikor valakire azt mondták, hogy kulák, és utána el lehetett venni mindenét” – mondta lapunknak egy vállalkozó, aki kicsi, pár benzinkútból álló hálózatot működtet a Dunántúlon.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Azt mondja, megrázó volt, amikor megtudták, hogy a kormány befagyasztotta a normál üzemanyagok árát, hiszen ilyet piacgazdaságban nem lehet megtenni. Megérti azokat a fogyasztókat, kik örülnek az olcsóbb üzemanyagárnak, de arra kéri őket, gondoljanak bele, hogy ez mit jelent azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, akik nem tartoznak egyik nagy hálózatba sem.

Mi lenne, ha a karácsonyfát is olcsóbban kellene adni?

„Az egyik vevő azt mondta, örül annak, hogy olcsóbb lett a benzin, és dicsérte a kormányt, amiért hatósági árat vezetett be. Megkérdeztem tőle, mivel foglalkozik, azt mondta, karácsonyfákat árul. Mire én: mit szólna ahhoz, ha a kormány bejelentené, hogy másnaptól 30 forinttal olcsóbban kell adnia a karácsonyfa méterét? Nem tudott válaszolni” – meséli a vállalkozó.

Ami öröm egyfelől, gond másoknak.
napi.hu

A kormány november 15-től három hónapra 480 forintban maximalizálta Kormányinfó: november 15-től jön a rögzített üzemanyagár, nem lesz kötelező oltás 2021. November 11. 11:10 a normál benzin és dízelolaj kiskereskedelmi árát. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó másnap azt mondta, a független, kis kutak már foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy időlegesen bezárnak az árbefagyasztás miatt, ami azt is jelenti, hogy az ő munkavállalóiknak időlegesen megszűnhet az állása, megszűnhet a munkaviszonya.

A két nappal később megjelent kormányrendeletben Hatalmas szigor lesz a benzinkutaknál - nincs kibúvó 2021. November 14. 09:07 azonban szigorú szabályokat fogalmaztak meg: aki megszegi az előírásokat, azaz a hatósági árnál drágábban adja az üzemanyagot, komoly pénzbüntetésre vagy bezárásra számíthat.

Palkovics László dönthet a benzinkutak sorsáról is

A hatósági ár hatályba lépésének napján aztán jelentették, hogy a MOL öt forinttal emeli az üzemanyagok nagykereskedelmi árát. Vagyis, a benzinkutak literenként öt forinttal drágábban kapják az üzemanyagot, de nem emelhetik meg az áraikat.

És mindezek mellett a kormány meghirdette, várják azoknak a vállalkozásoknak a jelentkezését, akik vállalják az árbefagyasztás miatt bezáró benzinkutak működtetését. Kedd reggeli hír, hogy

a bezárt kutak működtetőit a kormány, pontosabban az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László jelölheti ki.

Az egymás utáni történések ismeretében sokak fejében megfordult, hogy az árbefagyasztással több célja is volt a kormánynak. A lépés növeli a népszerűségüket, hiszen ki az, aki ne akar olcsóbban tankolni.

A másik cél viszont lehet a kisebb benzinkutak, hálózatok államosítása vagy „baráti” kézbe adása.

A már említett vállalkozó szerint az utóbbi években egyre nőttek a terheik. Rájuk is vonatkozik a járvány miatt kivetett különadó. Az energiahivatal nemrég vezette be, hogy a minden eladott gigajoul energia után 70 ezer forint járulékot kell fizetniük, az ő kútjai 2019-ben 60 ezer gigajoul energiát értékesítettek, vagyis 4,2 millió forint járulékot kellett fizetnie.

És ehhez jön az árbefagyasztás. A vállalkozó azt mondja, eddig csupán 2-3 százalékos árréssel dolgoztak, ami azt jelenti, hogy az eladott üzemanyag árának 2-3 százaléka maradt náluk.

Forrás: portfolio.hu

Megjegyzi, van olyan bank, amelyik 1,7 százalék jutalékot kér a kártyával fizetett összeg után, tehát ebből a kis árrésből még ennyit kell fizetni a banknak.

Gyenge forint – magas ár, erős forint – alacsony ár, ilyen egyszerű

Segítőnk arra is felhívja a figyelmet, hogy a magas üzemanyagár fő oka a gyenge forint. Emlékeztet rá, hogy volt, amikor a mostanihoz hasonló, 80 dollár volt a nyersolaj hordónkénti ára, és 300 forint alatt volt az üzemanyagár. Igaz, akkor a forint-dollár árfolyam is 200 forint alatt volt.

Ha erősebb lenne a forint, nem lennének ilyen magas árak – mondja. Szerinte a jelenlegi helyzet bizonytalanságot szül, nem lepődik meg, ha többen is lehúzzák a rolót, és jönnek a kormány által kijelölt üzemeltetők.

Hozzáteszi: 30 éve kezdte az üzemanyag-kereskedést, most úgy érzi, 30 év munkája mehet veszendőbe, hiszen egy tollvonással elvehetnek mindent. „A történelem ismétli magát” – mondja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság