Beperli a kormányt Budapest

Nem fizet be 25 milliárd forint adót.

„A Fővárosi Önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását a következő hónapokban" – írta Karácsony Gergely szerda reggel a főváros intézkedési tervének bemutatásában a 444.hu szerint.

A csomag célja, hogy Budapest elkerülje a csődöt, a mostani kilátások szerint ugyanis augusztusra akár 76 milliárd forintos költségvetési hiánya is lehet az önkormányzatnak.

Karácsony szerint a főváros meg tudja oldani azokat a válságokat, amik nem belpolitikai természetűek (covid, energiaválság), de a kormány „Budapest-ellenes politika mellett kötelezte el magát”. Ennek jeleként említette, hogy 2018-ban, Tarlós István idején csak 5 milliárd forint szolidaritási adót kellett befizetniük az államnak, idén viszont 58 milliárdot.

Ebből 25 milliárdot törvénytelennek tartanak, ezért nem fogják befizetni a kormánynak. Karácsony szerint inkasszálni sem lehet majd, mert nem lesz pénz a főváros számláján.

Azért éppen 25 milliárd forintot tartanak vissza, mert a főváros ennyivel többet fizet be jelenleg a költségvetésbe, mint amennyi állami támogatást kap. Az önkormányzat közigazgatási bíróságra megy, abban a reményben, hogy megállapítják a 25 milliárdnyi adó törvénytelenségét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek