Bese Gergő annyira szoros kapcsolatot ápolt a KDNP-vel, hogy évekig fizetést is kapott tőlük

Pedig ezt nem is tehette volna meg, még az egyház engedélyével sem.

Szoros kapcsolatot ápolt a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójával a melegpartik miatt lebukott Bese atya, azaz Bese Gergő. Olyannyira szoros volt ez a kapcsolat, hogy Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő stábjának fizetési listáján volt 2018 őszétől.

És csak idén májusban került le róla, amikor feltételezhetően már tudhattak "a dolgairól". Ezért óvatosságból a plébános édesanyját, B. G.-nét alkalmazták, de akkor már Rétvári Bence KDNP-alelnök és miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának stábtagjaként.

A lap rákérdezett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyénél arra, hogy az Egyházi Törvénykönyv, vagy bármely más szabályozás alapján papi hivatást betöltő személy állhat-e politikai párt, szervezet szolgálatában. Azt válaszolták, hogy nem, ráadásul sem a főegyházmegye, sem más egyházi intézmény külön engedélyével sem lehet ilyen tevékenységet folytatni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet