A Facebook megtiltja platformján a holokauszttagadást - jelentette be Mark Zuckerberg, a közösségi médium elnök-vezérigazgatója hétfőn a vállalat hivatalos blogján.
Zuckerberg közölte: az antiszemitizmus aggasztó mértékű erősödése miatt szükséges, hogy a holokauszttal kapcsolatos valamennyi ellentmondásos bejegyzést betiltsák.
"Amennyiben valaki a holokauszttal kapcsolatos keresést indít a Facebookon, azonnal hiteles forráshoz fogjuk irányítani, hogy pontos információkat kaphasson" - fogalmazott Zuckerberg. Leszögezte: e döntés nehéz volt, hiszen arról kellett dönteni, hogy mi a fontosabb, a szólás szabadsága, vagy és a gyűlöletbeszéd korlátozása.
A Facebook az elmúlt hetekben több gyűlöletkeltő mozgalom fiókjait törölte és betiltotta, és korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járványra vonatkozó szándékosan félrevezető információk közlését illetően is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!