Bíróság elé állt Moha, a jákfai sharpei gyilkosa

A kutya gazdája előbb gereblyével, majd vasrúddal verte az állatot.

Moha, a sharpei kutya nem élte túl a verést, amit tulajdonosa egy gereblyével, később pedig egy vasrúddal hajtott végre. A boncolás szerint az állat a fejét ért csapásokba pusztult bele. A tulajdonosnak más vétségek miatt is felelnie kell.

Moha
Fekete István Állatvédő Egyesület Facebook-oldal

Csütörtökön délelőtt megkezdődött a „jákfai állatkínzó” S.P. tárgyalása a Sárvári Járásbíróságon. A férfi ellen több ügyben is emeltek vádat, többek között lopás és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. A bíróság számos tanút hallgatott meg az esetek kapcsán.

A jákfai állatkínzó tárgyalása Sárváron
nyugat.hu

A bíró felolvasta az I. számú tanú vallomását, ő volt az, aki telefonjával felvette a kutya bántalmazását, majd CD-re írta és eljuttatta az állatvédőknek. A vallomásban elmondja, hogy a láncra kötött kutya a földön feküdt és visított, miközben a gazdája egy botszerűséggel ütlegelte. A tanú többször rá is kiabált a vádlottra, hogy „Mit csinálsz!? Miért van erre szükség?”, de a vádlott a felszólításokról nem vett tudomást. A vallomás szerint S.P. erősen ittasnak tűnt a kutya veréskor. A felolvasott iratból kiderül, hogy az I. számú tanú azért nem tett lépéseket ez esetben, mivel fél a férfitől, közel lakik hozzá és félti a családját.

Tanúként többek között meghallgattak állatvédőket, akik intézkedtek a kutya ügyében és a helyszínre mentek a bejelentés másnapján. Rádi Mercédesz civil állatvédő tanúvallomásában elmondta, hogy 2017.03.31-én névtelen bejelentést kapott a kutyaverésről, az esetet jelezte a Fekete István Állatvédő Egyesületnek és a rendőrségnek. Az állatkínzásról a bejelentőtől egy CD-t kapott, amit a rendőrségnek átadott. Még aznap este kiderült, hogy a kutya nem élte túl a verést, ezért másnap amikor a rendőrség helyszínelt, az állatvédők is a helyszínen ( a ház előtt az utcán) tartózkodtak. Az egyesület elnökének vallomásából megtudtuk, hogy az elpusztult kutya tetemét az állatvédők segítettek szakszerűen becsomagolni és az egyesület segítségével hivatalos boncolásra elszállították.

A jákfai állatkínzó tárgyalása Sárváron
nyugat.hu

A boncolás megállapította, hogy az állat elhullását agyrázkódás, koponyaűri vérzés okozta, ami a fejre kapott tompa ütések következménye. A következő tárgyalásra beidézték a kutya boncolását végző állatorvost, hogy bizonyítani tudják az állatkínzás minősített esetét, ami azt jelenti, hogy az állatot különös kegyetlenséggel, hosszabb ideig bántalmazták, mielőtt elpusztult volna.

A jákfai állatkínzó tárgyalása Sárváron
nyugat.hu

Az ismertetett iratok között szerepelt egy határozat, amit a Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal Jákfai Kirendeltsége adott ki, amelyben leírják, hogy S.P. állattartót az állattartástól 8 évre eltiltották és 150.000 forint állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezték.

A tárgyaláson ítélet nem született. A bíróság márciusban ül újra össze.

Információink szerint S.P. jelenleg nem jákfai otthonában tartózkodik, hanem Intaházán él, a Kemenesaljai Egyesített Kórház Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló