Pro és kontra a szombathelyi helyijáratról, a Blaguss közben finomítja a menetrendet

Lezárult szavazásunk az új helyijáratról, közben reagált a városvezetés is.

Egy hete, január 27-én indítottunk szavazást Jobb vagy rosszabb lett a szombathelyi helyijáratos buszközlekedés? 2022. January 27. 15:30 az új szombathelyi helyijáratokról. Akkor nem gondoltuk volna, hogy darázsfészekbe nyúlunk, amibe még a politika is beteszi a lábát. Habár a városi közgyűlés egyhangúlag szavazta meg, hogy a Volánbusz helyett a Blaguss működtesse január 1-től a helyijáratokat, úgy tűnik, ebben a kérdésben is megjelent El vagyunk keseredve – írja olvasónk a szombathelyi buszok új menetrendjéről - Frissítve 2022. January 28. 11:36 a kormánypárt-ellenzék törésvonal.

Havasi Pál (Képműhely)

A kormánypártiak egy része visszasírja a Vasivolánt, az ellenzékiek pedig örülnek a váltásnak.

De azért a dolog nem ilyen egyszerű, az említett törésvonalon kívül is vannak indokolt kritikák és kijavítandó hibák is az új rendszerben. A szavazás így zárult egyébként:

Az új rendszert összességében a válaszadók 70 százaléka jobbnak ítélte, mint az előzőt. Ezen belül azonban csak 33 százalék elégedett mindennel, 37 százalék szerint van még mit javítani.

Havasi Pál (Képműhely)

És hogy mi is a hiba, arról a cikkeink alá érkezett kommentek és a lapunknak írt levelek tanúskodnak. Két fő problémát neveznek meg:

  • A menetrend sok helyen kedvezőtlenebb lett.
  • Csúcsforgalomban előfordul, hogy egyes buszok zsúfoltan közlekednek.
  • Olvasóink észrevételeit ( a levelek és kommentek egy része cikkünk alján olvasható) elküldtük a Blaguss Agora Hungary Kft.-nek és a szombathelyi önkormányzatnak is. És mindkét helyről viszonylag gyorsan kaptunk választ. ( A válaszok szintén cikkünk alatt olvashatók teljes terjedelemben.)

    "Óriási előrelépés Szombathely életében"

    Az önkormányzat többek között azt írja, hogy a közösségi közlekedésben mindig lesznek érdeksérelmek, de a Blaguss próbálja kiküszöbölni és megoldani ezeket a kezdeti gyermekbetegségeket. Mint írják, azokon a vonalakon, ahol késések vagy zsúfoltság jelentkezett, azokat folyamatosan kezelte és kezeli a szolgáltató.

    Az önkormányzat összességében úgy ítéli meg, hogy a tömegközlekedés 2022. január 1-jével jóval utasbarátabb és színvonalasabb lett, és ez óriási előrelépés Szombathely életében.

    A Blaguss válasza szerint az utasok gyorsan megkedvelték a csendes, kényelmes és esztétikus Mercedes-Benz buszokat, és örülnek, hogy a korábbiakhoz képest többen veszik igénybe a közösségi közlekedést Szombathelyen.

    A járatok kihasználtságát folyamatosan figyelik, és ezek, valamint a visszajelzések alapján már több intézkedést is tettek:

  • januárban az Oladi iskolák felé a reggeli iskolakezdésre két mentesítő járatot állítottak forgalomba, délután pedig 13:56-kor az Oladi iskolák felől két autóbusz indul a vasútállomás felé
  • nagyobb befogadóképességű autóbusz közlekedik 5:35-kor Zanatról, illetve 6:45-kor Petőfi-telep felől az autóbusz-állomás felé
  • a 9-es autóbusz menetideje csúcsidőben valóban nem tartható, a késéseket a menetrend módosításáig forgalomszervezési megoldásokkal igyekeznek csökkenteni
  • csúcsidőben – jellemzően 7 és 8 óra között, valamint 14-17 óra között a 30Y és a 9-es vonalon előfordultak 8-10 perces késések, ezeket mára sikerült csökkenteni
  • február 1-től a Vépi úton dolgozók kényelmes és gyors utazását új, 3H jelzésű járattal biztosítják az iSi Automotive Kft.-vel együttműködve
  • a 12-es vonalon a déli órákban jelentkező zsúfoltság megszüntetésére a FŐKEFE Nonprofit Kft. késésének megfelelően módosították a 7H járat indulási időpontját, így az utasok kényelmesen, gyorsan – és nem utolsó sorban akadálymenetesen – érhetik el úticéljukat
  • a 12/21-es járatok a Rumi úton található Németújvár utcai megállóhely helyett a Károly Róbert utca felé közlekednek
  • mivel a KISZ lakótelepen sokan laknak, indokolt a buszok betérése – a bogáti utasok néhány perccel többet utaznak, ugyanakkor sokkal több utas számára elérhetőek az ütemes menetrend szerint közlekedő buszok a lakótelepen
  • a Minerva lakópark felől már az első napokban igénybe vették az utasok a meghosszabbított 30Y járatot, a bevezetéssel kapcsolatban több pozitív visszajelzést kaptak
  • a csatlakozások, átszállások biztosítására az első lépést megtettük: ütemes menetrend készült a 30Y és a 12/21-es vonalakra
  • a következő menetrend-módosításkor szeretnék összehangolni az átszállásokat – így a 6-os/30Y csatlakozást is.
  • Úgy tűnik, az új rendszer finomhangolása folyamatban van, és az első hónapok után az önkormányzat is értékeli a tapasztalatokat. Olvasóinak arra biztatjuk, észrevételeikkel, javaslataikkal keressék a szolgáltatót, elérhetőségeiket itt találják.

    Olvasói levelek

    A buszok megfelelőek, a baj a menetrend változásával van. Ha csak egy idővallumot nézünk, a következőképp alakult: Amíg eddig kb. 18 órától 19 óráig négy járat volt (17.50; 18.05; 18.35; 19.15), a jelenlegi közlekedés 17.59; 18.59. Ez lényeges különbség.

    De ez vonatkozik a többi napszakra is. Nem nyáron kellett volna utasszámlálást végezni. A Rumi úti megálló 30-40 éven át működött. Bármennyire is furcsa, de arra is van munkahely, ami most sem reggel, sem délután nem megközelíthető. A régi menetrendben ez is megoldható volt.


    A déli városrész (Gyöngyöshermán) buszközlekedése és menetrendje az előző menetrendhez képest sokkal rosszabb lett, ritkábbak a járatok. Addig sem volt jónak mondható, de legalább azt a menetrendet és útvonalat hagyniuk kellett volna. Arról a változásról nem is beszélve, hogy a buszok a Károly Róbert utca érintésével közlekednek, kihagyva a Rumi úti megállókat.


    Nagyon szépek és kényelmesek az új buszok. Sajnálatos módon csak ritkán tudom igénybe venni a szolgáltatást. Én a Söptei úton dolgozom, a Derkovits városrészen élek. A 30y járattal utaznék a vasútig, és átszállnék a 6-os buszra, ha nem indulna el előbb, minthogy beérjen a 30y.

    Sajnos, a 6-os busz megy csak ki a Söptei útra, azonban a Derkovits városrészt nem érinti. Kénytelen vagyok a hóban, a mínuszokban kerékpárral menni a munkahelyemre. Remélem, a jövőben változik legalább a menetrend.


    Én alapjában véve elégedett vagyok az új szolgáltatóval, az új buszok már nagyon kellettek a városba, lecserélve a Volánbusz Zrt. közel 30 éves Ikarus buszait!

    Viszont amit nem értek, hogy a 30Y járat nem csak csúcsidőben, napközben is sokszor zsúfolt a szólóbuszok miatt. Ez a város legforgalmasabb járata, és mégis sokszor szólóbuszok járnak a vonalon, ami miatt sokszor kényelmetlenül, zsúfoltan lehet utazni a járaton. Persze, 4 db csuklós busszal nem lehet csodát tenni, és persze azt is értem, hogy sok járat sokszor kihasználatlan, pár utassal közlekedik. De a főbb vonalakon hiányoznak a csuklós járatok.

    Sokszor a délelőtti órákban a 2A-2C járat is igényelné a csuklós buszokat, rengeteg idős jár ezzel a járattal a piacra, sok diák közlekedik vele délelőtt a PTE kihelyezett karára.

    Amit szintén nem értek, a 10H jelzésű autóbusz délután 15-16 óra körül is csuklós, alig pár utassal, a 30Y pedig szólóbusz, zsúfoltan.

    A menetidőkkel szerintem épp nincs probléma, mert a város közlekedésében is hatalmas segítség, hogy nem tartják fel a forgalmat a sokszor 20-30 km/h közlekedő buszok, mint korábban.

    A jegy és bérletértékesítő helyek számát még bővíteni kellene, vagy több helyen kellene kihelyezni automatákat, például a kórháznál, Ady téren, az oladi lakótelepen, mondjuk a Tesco szupermarketnél lévő megállóba, vagy a Joskar-Ola lakótelepen is.

    A javulás abszolút észrevehető a helyi közlekedésben, és hiszem, hogy ezek a dolgok mind olyan apróságok, amiket hamarosan sikerül korrigálni az új szolgáltatónak!


    Az én véleményem szerint az új Blaguss menetrend hibája, hogy a 9-es járat sűrűségét szüntették meg. Illetve, nagyon jó lenne, ha az Oladról induló 10H-ból kettő jönne, mivel hétköznap délutánonként nyomorgás van a buszon, mert az 1 csuklós busz édes kevés. Ezenkívül nekem más problémám nincs.

    2022-ben mi az, hogy jegyet nem tudok venni a buszban? Az automaták vagy jók vagy nem jók! Legalább csúcsidőben lennének rugalmasak a járatok, a buszok tömve van állandóan! Egy Szombathely nagyságú városnál ilyen kicsi buszokat indítani, főleg vírus idején, ez is érdekes!

    Cikkeink alá érkezett kommentek:

    Egyértelműen jobb lett a helyijáratos közlekedés Szombathelyen, ezt aki naponta utazik, mindenki elismeri! Természetesen vannak érdeksérelmek is, ilyen az 5-ös busz megszüntetése, ebből kifolyólag a 30Y járatnál pár esetben kevés az egy darab csuklós busz. Illetve, ami még problémát jelent, az a 9-es busz menetideje (13perc), amit próbál a szolgáltató kocsicserékkel megoldani, de sajnos nem sokat javult így sem a helyzet! Egyértelműen menetidő korrekcióra van szükség.


    A pontossággal vannak a gondok, min. 5 percet késnek a menetrendhez képest. Hiányoznak a lelógó kapaszkodók, a fenti csöveket csak a magasak érik el. Az jó, hogy nincsenek ellenőrök....


    30Y folyamatosan késik 5-10-15 perceket. Nem is értem hogyan tervezek 30 percbe egy hosszabb útvonalat. A 35-ös menetideje is 35 perc volt. A jelenlegi útvonal még ennél is hosszabb. Ha egy járatra a pihenőidő van kiírva akkor az miért közlekedik? Ha jön be a telepről vagy megy ki oda, akkor vegye már le a járatszámot a sofőr.

    A városvezetés válasza

    A helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban elsőként azt fontos hangsúlyozni, hogy a szolgáltatás üzemeltetésére tavaly két pályázat érkezett, egy a Volánbusz Zrt.-től és egy az Blaguss Agora Hungary Kft-től. A Volánbusz Zrt. pályázata 4 ponton is eltért a pályázati kiírástól, ezért azt érvénytelenítenie kellett a közgyűlésnek. (Ha egyébként érvényes is lett volna, akkor közel 100 millió Ft-tal drágábban végezték volna el a szolgáltatást.)

    A közgyűlés egyhangúlag a Blaguss mellett tette le a voksát, az ő pályázatuk érvényes volt, így 2022. január 1-jével 70 év után történt szolgáltatóváltás Szombathelyen, ezzel a Vasi megyeszékhelynek lett az egyik legmodernebb és legújabb buszflottája Magyarországon.

    A tömegközlekedés szolgáltatásán túl ugyancsak konszenzussal döntött a közgyűlés a szolgáltató javaslatára a menetrendről is, minden politikai oldal megszavazta azt azzal, hogy a következő fél évben folyamatosan vizsgáljuk és felülvizsgáljuk a menetrendet. Fél év múlva pedig, ha szükséges módosításokat fogunk eszközölni a szolgáltatóval együtt, melyre már januárban is volt példa.

    A szolgáltatás első hónapjában, ami megkeresés érkezett az önkormányzathoz a tömegközlekedéssel kapcsolatban, azok főként információkérések voltak, kisebb számban a menetrenddel kapcsolatban, de ezeket természetesen jeleztük a szolgáltató felé. A közösségi közlekedésben mindig lesznek egyéni érdeksérelmek, de egy hónap után már látszik, hogy a Blaguss operatívan próbálja kiküszöbölni és megoldani ezeket a kezdeti gyermekbetegségeket.

    Információnk szerint azokon a vonalakon, ahol késések vagy zsúfoltság jelentkezett, azokat folyamatosan kezelte és kezeli a szolgáltató, - míg lakossági bejelentések alapján a Volánbusz Zrt. idején járatok maradtak ki vagy előbb elmentek a buszok.

    Fontos továbbá azt is hangsúlyozni, hogy számos újítást vezetett be a Blaguss. Az egyik ilyen a GPS-alapú Savaria utas applikáció, amellyel valós idejű nyomonkövetés történik, az, aki megnyitja, láthatja, hol tart a busz, ami az ő közelében van, így megszervezheti kényelmesen az utazást. Ilyen vagy ehhez hasonló utastájékoztatásra eddig még nem volt példa a városban.

    Összességében az önkormányzat úgy ítéli meg, hogy a tömegközlekedés 2022. január 1-jével jóval utasbarátabb és színvonalasabb lett és ez óriási előrelépés Szombathely életében.


    A Blaguss Agora Hungary Kft. válasza

    Ha az utasok elégedettek, az nekünk siker. Célunk, hogy megfeleljünk az utazóközönség elvárásainak. Szolgáltatásunk 2022. január 1-jén indult el Szombathelyen, az első hónapban rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, ezúton is köszönjük utasaink segítő szándékú visszajelzését.

    Munkatársaink és partnereink az elmúlt közel 8 hónapban azon dolgoztak, hogy új alapokra helyezzük a közösségi közlekedést: új autóbuszok, a ma elérhető legmodernebb forgalomirányító és utastájékoztató rendszer, megállóhelyi és autóbusz-fedélzeti jegyautomaták, teljesen új jegy- és bérletrendszer, új menetrendi táblák a megállóhelyeken, és ami talán a legfontosabb: térképes utazástervező applikáció, illetve mobiljegy -és bérlet került bevezetésre. Büszkén mondhatjuk, hogy ma Magyarországon Szombathely városa rendelkezik a legfiatalabb, legmodernebb, buszflottával.

    Utasaink hamar megkedvelték a csendes, kényelmes és esztétikus Mercedes-Benz járműveket, örülünk, hogy a korábbiakhoz képest többen veszik igénybe a közösségi közlekedést Szombathelyen.

    Járataink kihasználtságát folyamatosan figyeljük: januárban az Oladi iskolák felé a reggeli iskolakezdésre két mentesítő járatot állítottunk forgalomba, délután pedig 13:56-kor az Oladi iskolák felől két autóbusz indul a vasútállomás felé. Utasaink visszajelzése és a kihasználtsági adatok alapján nagyobb befogadóképességű autóbusz közlekedik 5:35-kor Zanatról, illetve 6:45-kor Petőfi-telep felől az autóbusz-állomás felé. A 9-es autóbusz menetideje csúcsidőben valóban nem tartható, a késéseket a menetrend módosításáig forgalomszervezési megoldásokkal igyekszünk csökkenteni.

    Járataink csúcsidőn kívül pontosan, a menetrendet tartva közlekednek. Csúcsidőben – jellemzően 7 és 8 óra között, valamint 14-17 óra között a 30Y és a 9-es vonalon előfordultak 8-10 perces késések, ezeket mára sikerült csökkenteni. A forgalmi torlódások, jelzőlámpák okozta késésekre ugyanakkor nincs ráhatásunk – a közúti forgalom jelentősen befolyásolja járataink közlekedését.

    Február 1-től a Vépi úton dolgozók kényelmes és gyors utazását új, 3H jelzésű járattal biztosítjuk az iSi Automotive Kft-vel együttműködve. A 12-es vonalon a déli órákban jelentkező zsúfoltság megszüntetésére a FŐKEFE Nonprofit Kft. késésének megfelelően módosítottuk a 7H járat indulási időpontját, így utasaink kényelmesen, gyorsan – és nem utolsó sorban akadálymenetesen – érhetik el úticéljukat.

    A 12/21-es járatok a Rumi úton található Németújvár utcai megállóhely helyett a Károly Róbert utca felé közlekednek. Mivel a KISZ lakótelepen sokan laknak, indokolt a buszok betérése – a bogáti utasok néhány perccel többet utaznak, ugyanakkor sokkal több utas számára elérhetőek az ütemes menetrend szerint közlekedő buszok a lakótelepen.

    A Minerva lakópark felől már az első napokban igénybe vették utasaink a meghosszabbított 30Y járatot, a bevezetéssel kapcsolatban több pozitív visszajelzést kaptunk.

    A csatlakozások, átszállások biztosítására az első lépést megtettük: ütemes menetrend készült a 30Y és a 12/21-es vonalakra. A következő menetrend-módosításkor szeretnénk összehangolni az átszállásokat – így a 6-os/30Y csatlakozást is.

    Utasaink figyelmébe ajánljuk Savaria Utas utazástervező mobilapplikációnkat: ennek segítségével tájékozódhatnak járataink közlekedéséről:

  • A térképen megjelenik a forgalomban lévő összes busz,
  • A közeli indulások képernyőn a környék megállóiból a közeljövőben induló járatokat gyűjtöttük össze,
  • A térképen a megállóra kattintva a soron következő járatok valós idejű indulási információi, valamint a megállói menetrend látható.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet