Bölcsőde épül háromszázmillió forint uniós támogatással a Széchenyi Terv Plusz program keretében Gencsapátiban - tájékoztatta a Vas vármegyei község polgármestere az MTI-t.
Bodorkós Ferenc (független) közölte: a 390 négyzetméter alapterületű, alacsony energiaigényű, teljesen akadálymentesített, egyszintes épületben, két csoportszobában 24 kisgyermek kaphat bölcsődei ellátást.
A melegítőkonyhával, korszerű vizesblokkokkal kiegészülő bölcsődeépület udvarán játszótér is épül.
Az intézmény létrehozásával négy kisgyermeknevelő és egy dajka foglalkoztatásának lehetőségét is megteremti az önkormányzat.
Az építkezés várhatóan még tavasszal megkezdődik, a település központjában - a helyi általános iskola közvetlen szomszédságában - felépülő Gyöngyszem bölcsőde átadását 2024 szeptemberére tervezik Gencsapátiban - olvasható a közleményben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!