Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók

Értjük, persze, hogy fontos, de valahogy mégsem értjük.

„Itt vagyok a Király utcában, és a forgalmat már percek óta blokkolja egy csomagszállító autó, aminek a tetején sárga villogó van. A sofőr sehol, az autósok meg nyomják a dudát” – mondja a telefonba olvasónk, majd felteszi a nagy kérdést: „Egyáltalán. Joguk van a csomagszállítóknak is sárga villogók használatára?”

Az utóbbi időben olyan sok jármű tetején bukkant fel a sárga fény, hogy már szinte természetesnek vesszük a jelenlétét,nemcsak munkagépeken, hanem áruszállítókon, furgonokon, hanem személyautókon is.

De ha csak egy kicsit is elgondolkodunk, sok esetben elbizonytalanodunk. Itt vannak például a csomagszállítók. Persze, fontos, hogy megérkezzen a megrendelt pizsamánk és az új konyhai turmixgép, és a szerencsétlen csomagküldőknek is meg kell állniuk valahogy, csakhogy akkor ennyi erővel szinte mindenki kitehetné a villogót, a konyhaszekrényt beszerelő asztalostól kezdve a gyermekét az óvodába vivő anyukáig.

Mindenekelőtt ellenőriztük, hogy mennyire elterjedt a sárga villogó használata a csomagszállítókon. Nos, nagyon.

Mészáros D. Zsolt

Elég volt Szombathelyen egy rövid belvárosi séta, hogy meggyőződjünk, a csomagszállító cégek autóinak tetején ott a jelzés, és nem is félnek használni azt.

Egyáltalán, ki használhat sárga villogót?

Sárga villogót ugyan néhány ezer forintért simán vehetünk a boltban – vagy stílszerűen rendelhetünk az interneten, amit sárga villogós csomagszállítóval hoznak majd ki -, de hogy felszerelhetjük-e, azt egy 2007-es rendelet szabályozza.

Mészáros D. Zsolt

A jogszabály szerint első, nagyobb csoportba tartoznak azok a járművek, amelyekre engedély nélkül fel lehet szerelni a jelzést.

Ide tartoznak például az útépítők, a hulladékszállítók, a mezőgazdasági erőgépek, a bizonyos méretet meghaladó járművek, a közlekedési hatóság ellenőrző járművei, a polgárőrök és még néhány hasonló tevékenység.

És van a második csoport, akik szintén használhatnak sárga villogót, de számukra szükséges egy külön engedély.

Róluk van szó:

  • A radioaktív anyagot szállító vagy a külön jogszabályban megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó járművet rendszeresen kísérő,
  • az elromlott jármű vontatását vagy a közúton elromlott jármű hibaelhárítását rendszeresen végző, valamint
  • a járművek hatósági elszállításához, illetve a kerékbilincs alkalmazása során rendszeresen használt,
  • a pénz- és értékszállítást - személy- és vagyonvédelmi tevékenység keretében vagy pénzügyi szolgáltatást végző szervezet által üzemeltetett - rendszeresen végző,
  • a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott biztonsági okmányok szállítását szerződés alapján végző szervezet által üzemeltetett, biztonsági okmányok szállítását rendszeresen végzőjárműre adható, ha a jármű üzemeltetési célja azt indokolja.
  • A Rendőrség meghatározott feladatai ellátásához rendszeresített járművére, amennyiben a megkülönböztető jelzés és figyelmeztető jelzés együttesen került kialakításra,
  • a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 29-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott közösségi engedéllyel, nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozás által üzemben tartott, N3 járműkategóriába tartozó tehergépkocsira és vontatóra.
  • A munkavédelmi hatóság és a munkaügyi hatóság jogszabályban meghatározott ellenőrzési és kivizsgálási tevékenysége ellátására rendszeresített járművére.
  • A gyorsforgalmi út kezelőjének meghatározott járművére, ha a megkülönböztető jelzés és figyelmeztető jelzés együttesen került kialakításra,
  • A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató vállalkozás vagy személy távfelügyeleti tevékenységet végző gépjárműveire,
  • a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság kormányzati logisztikai feladatokat ellátó gépjárműveire.
  • A rendelet azt is kifejti, hogy figyelmeztető jelzést közérdekből lehet felszerelni.

    Ezt pedig így definiálja a közérdekű feladatot:

    Az emberi életet, a testi épséget, az egészséget, a vagyoni javakat, az emberi környezetet közvetlenül fenyegető veszély elhárítása, nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése, kármentés, a honvédelem, a nemzetbiztonság és a közbiztonság védelme, továbbá kiemelt államérdek.

    Hogy jön ide a csomagszállítás?

    Ezek közé mi nem nagyon tudjuk belátni a csomagküldő futárok autóit, így a Vas megyei rendőrséghez fordultunk, hogy segítsenek értelmezni a helyzetet, többek között azt, hogy mi alapján kaphatják meg a csomagszállító cégek járművei a figyelmeztető jelzést.

    Olyan sokkal okosabbak nem lettünk.

    Seffer Lilla sajtószóvivő ugyanis azt közölte, hogy "Vas megyében ilyen jellegű engedély nem került kiadásra".

    A figyelmeztető jelzések nem megfelelő használatával kapcsolatban megtudtuk, hogy "a rendőrség a tudomására jutott eseteket minden esetben kivizsgálja", de mivel nem vezetnek ilyen statisztikát, nem lehet tudni, hogy hány ilyen eset fordul elő.

    A parkolóban fizetniük kell

    A sárga villogóval kapcsolatban megkerestük a Szovát is, ahol afelől érdeklődtük, hogy Szombathelyen a parkolóőrök ellenőrzik-e sárga villogót használó autók parkolójegyeit?

    Józing Antal

    Szombathelyen egy 2012-es önkormányzati rendelet szabályozza a fizetőparkolók működését, és ez mondja ki, hogy a figyelmeztető jelzést használó gépjárművek részére a város nem biztosít díjmentességet, tehát ezen gépjárművek is csak díjfizetéssel vehetik igénybe a fizetőparkolókat - közölte lapunkkal a cég képviselője.

    Azt is megtudtuk, hogy Szombathelyen az a gyakorlat, hogy a figyelmeztető jelzést használó cégek (Telekom, E-ON stb.) ismerve a helyi önkormányzati rendelet rendelkezéseit, rendszerint bérlettel vagy mobilparkolással várakoznak.

    Mire jó a sárga villogó?

    A KRESZ egyébként hivatalosan nem ad túl sok extra jogosultságot a figyelmeztető jelzést (sárga villogót) használó járműveknek.

    Négy ilyen van:

  • 22 és 6 óra között -és legfeljebb 10 km/óra sebességgel - egyirányú forgalmú úton és osztottpályás út bal oldali úttestjén a menetiránnyal szemben is közlekedhet;
  • legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is közlekedhet;
  • olyan helyen is megállhat, ahol az egyébként tilos;
  • behajthat olyan útra, vagy övezetbe ahová egyébként behajtania tilos.
  • De ezt csak akkor tehetik meg, ha "a munka végzése érdekében elkerülhetetlen, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza"

    A cikknek folytatásáért ide kattintson! „Ne a futárokkal és azok parkolásával foglalkozzanak!” – A sárga villogós írásunk utóélete 2021. April 19. 11:28

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet