Új igazgatója van a szombathelyi Bolyainak

Bár a miniszteri jóváhagyás még hiányzik, napok kérdése és hivatalos lesz Papp Tibor kinevezése.

Nyugdíjba vonul a neves szombathelyi Bolyai gimnázium korábbi igazgatója. Károly Frigyes 2010-től töltötte be az iskola első emberének pozícióját.

Károly Frigyes, az iskola nyugdíjba vonuló igazgatója
Mészáros Zsolt

Az iskola fenntartója, a Nyugat-magyarországi Egyetem előkészítette, majd az egyetem szenátusa is tárgyalta, hogy ki legyen az igazgató. Egyetlen pályázat érkezett a posztra, Papp Tibor földrajztanáré, a korábbi igazgatóhelyettesé. Őt terjesztették fel a státuszra. Most a miniszteri jóváhagyásra kell várni, Papp kinevezése hivatalossá csak pár nap múlva válhat.

Papp Tibor, az új igazgató
Mészáros Zsolt

Papp Tibornak egyébként mint egykori Nyugat rádiós kollégának is gratulálunk, s jó munkát kívánunk!

A Bolyainak 1979-től eddig 5 igazgatója volt, Papp Tibor lesz a hatodik a sorban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet