Három és félezer embert bombariadó miatt menekítettek ki a moszkvai színházból

A közeli épületek nagy részében is bombariadó van.

A Bolsoj Színház Beethoven termében helyi idő szerint este hétkor kezdődött volna a Sarló és kalapács című koncert, a bolsevik forradalom 100. évfordulója alkalmából, de a bombariadó miatt ki kellett üríteni az épületet.

Ugyancsak pokolgépről futott be figyelmeztetés a hatóságokhoz a Nagyszínházhoz közeli Metropol és Nacional szállodával, valamint a GUM és a CUM áruházzal kapcsolatban is. Az Interfax hírügynökség szerint összesen mintegy tízezer embert kellett az utcára menekíteni.

Forrás: Twitter

A TASZSZ úgy értesült, hogy korábban az orosz főváros 20 objektumával - bevásárlóközpontokkal, filmszínházakkal és éttermekkel - összefüggésben jelentettek bombariadót.

A rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma október végén közölte, hogy névtelen telefonálók által bejelentett hamis bombariadók miatt a hónap során több mint félmillió embert kellett evakuálni az ország 52 településén. A tárca szerint a bejelentők a hónap folyamán több mint 1300 objektum felrobbantásával fenyegetőztek. Pokolgépet a hatóságok egyetlen helyszínen sem találtak.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója október elején azt állította, hogy a hamis riasztássorozat négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered. Mint mondta, az IP-telefonokat használó gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

Az FSZB-főnök szerint a hamis riasztások október elejéig előzetes becslések alapján több mint 300 millió rubel (mintegy 1,4 milliárd forint) veszteséget okoztak. A sajtóban legelterjedtebb elméletek korábban az Iszlám Állam terroristáit, az "ukrán nyomot" vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló