Borkai Zsolt szerint a Fidesz őt hibáztatta Budapest elvesztéséért

Szerinte ő még mindig szálka a Fideszben, ezért félnek a visszatérésétől.

Interjút adott a Blikknek Borkai Zsolt Győr korábbi polgármestere, aki néhány nappal ezelőtt a Győri Atlétikai Klub (GYAC) elnökeként tért vissza a közéletbe.

Az interjúban a 2019-es, győri jachtozással Lenge öltözékű nőkkel, jachtos fotókkal és meredek állításokkal támadják a győri polgármestert 2019. October 04. 17:35 , és az azt követő lebukásával kapcsolatban elmondta, úgy érzi, személye még mindig szálka a Fideszben.

„Az ellenzék 2019-ben politikai szempontból zseniálisan kihasználta a jachtos kalandot ellenem. Hibáztam, ők meg ügyesek voltak. A Fidesz meg szerintem nem jól kezelte ezt az ügyet, közellenség lettem, még Budapest elbukását is az én nyakamba varrták."

- tette hozzá.

A beszélgetés során Borkai elmondta, a kormánypárt áskálódását látja abban a néhány nappal ezelőtt kialakult botrányban is, ami a győri Fidesz frakció robbantott ki a kinevezése kapcsán. Úgy véli, a városházánál "régi időket idéző megoldásokkal próbálkoztak", amikor bejelentették, Papp Oszkár korábbi fideszes elnök mégsem mond le az atlétikai klub elnöki pozíciójáról.

Az interjú további részében a volt polgármester jövőbeli terveivel kapcsolatban azt mondta, megtanulta, hogy "soha ne mondd, hogy soha".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet