Börtön vár a szombathelyi katalizátortolvajra

2 hónap alatt 14 darabot loptak el társaival városszerte.

A Szombathelyi Járási Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki részben egyedül, részben nyolc társával együtt 14 esetben lopott a motor károsanyag kibocsátásának csökkentésére szolgáló katalizátort, amivel összesen 905.000 forint kárt okozott a sértetteknek 2020 októbere és decembere között Szombathelyen – áll a Vas Megyei Főügyészség lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

A vádirat szerint a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló vádlott bevonta a lopásba az édesapját és az ismerőseit, köztük egy fiatalkorú lányt is. A vádlott azt mondta a társainak, hogy a katalizátorok könnyen értékesíthetők, így gyorsan, nagy bevételhez juthatnak.

A vádlott azzal vette rá a fiatalkorút, hogy figyeljen, amíg a lopást végrehajtja, hogy azt állította, ebből nem lehet problémája.

A vádlottak éjjel követték el a bűncselekményeket, általában a szabadban parkoló autók kipufogó rendszerét bontották meg, de az is előfordult, hogy garázsokat törtek fel. Egy esetben a polgárőrök megzavarták őket, és a fiatalkorút fel is tartóztatták, majd értesítették a rendőröket, akik lefoglalták tőle az elkövetéshez használt szerszámokat.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a bűncselekményeket kitervelő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta – zárul a közlemény.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek