Forgalomkorlátozásra és buszmenetrend-változásra lehet számítani Brenner János boldoggá avatása alatt

Május elsején ezekre lehet számítani, mutatunk mindent egy helyen.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy Brenner János boldoggá avatási szertartásának idejére az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani a megyeszékhelyen.

Lezárásra kerül:

2018. május 1-jén 10 órától 11 óráig,

  • a Petőfi Sándor utcának a Paragvári utca és a Magyar utca közötti szakasza,
  • a Széchenyi István utca,
  • a Szily János utca,
  • a Brutscher József utca
  • a Magyar László utca.
  • 2018. május 1-jén 10 órától 18 óráig

  • a Gagarin útnak a Károlyi Gáspár tér és a Bartók Béla körút közötti szakasza (az útlezárás a buszközlekedést a 10 óra és 11 óra közötti időintervallum kivételével nem érinti)
    Terelés: a Dózsa György utca irányából érkező járművek a Károlyi Gáspár téren át a Magyar László u. felé közlekedhetnek,
    a Fürdő utca járműforgalma a Kunos Endre utcán át – rendőri forgalomirányítás mellett – haladhat a Dózsa György utca irányába,
    a Gagarin utcát keresztező mellékutcákból (Szinyei Merse Pál utca, Géfin Gyula utca) az Esze Tamás utca felé lehet közlekedni. A Bartók Béla körút a rendezvény ideje alatt a Gagarin úton nem közelíthető meg.
  • 2018. május 1-jén 6 órától 18 óráig

  • a Bartók Béla körútnak a Kenderesi utca és a Jégpince út közötti szakasza,
  • a Jókai Mór utcának a Jégpince út és a Kálvária utca közötti szakasza,
  • a Kárpáti Kelemen utcának az Árpád út és a Bartók Béla körút közötti szakasza,
  • a Jégpince útnak a Középhegyi út és a Bartók Béla út közötti szakasza,
  • a Gagarin utcának a Károlyi Gáspár tér és az Arany János utca közötti szakasza.
  • Megváltozik a forgalmi rend a Gagarin úton

    2018. május 1-jén 6 órától 18 óráig.

    A Gagarin úton a Károlyi Gáspár tér irányába vezető jobb oldalon „Megállni tilos” táblák kerülnek kihelyezésre. Az érintett útszakaszon kisvonat közlekedik. A kisvonat a rendezvény idején a Sarlós Boldogasszony-Székesegyház és az Emlékmű-domb között közlekedik.

    A forgalomirányító fényjelző készülék kikapcsolása miatt, rendőri irányítás mellett halad a forgalom

    2018. május 1-jén 6 órától 18 óráig

    a Bartók Béla körút és a Rohonci utca kereszteződésében.

    A rendezvény helyszínére kizárólag a behajtási engedéllyel rendelkező gépjárművek haladhatnak be, továbbá a Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség járművei számára engedélyezett még a közlekedés.

    A rendezvényre szervezetten, autóbuszokkal utazó hívek a Claudius Hotel melletti parkolóból gyalogosan tudják megközelíteni a rendezvény helyszínét.

    A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


    Szombathely helyi autóbuszforgalmában

    2018. május 1-én 6:00 órától 18:00 óráig

    A 26-os vonalszámú autóbuszjáratok nem érintik a Szent István park és az Emlékmű elnevezésű megállóhelyeket.

    A 29A és 29C vonalszámú autóbuszok nem érintik a Szent István park, Uszoda, Tófürdő elnevezésű megállóhelyeket, a terelőúton a Savaria Egyetemi Központ és a Haladás pálya elnevezésű megállóhelyeken állnak meg.

    8:00 órától 10:00 óráig 20 percenként közlekednek a 29A jelzésű járatok és a 7 jelzésű járatok a Vasútállomás - Nyugdíjasok Otthona között.

    14:00 órától 16:00 óráig 20 percenként közlekednek a 29A jelzésű járatok és a 7 jelzésű járatok a Nyugdíjasok Otthona – Vasútállomás között.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hasznos