A britek a felére csökkentik a gáz és az áram árát a vállalkozások számára

Az angolok nem aprózzák el a rezsicsökkentést.

Felére csökkentik az üzleti felhasználású földgáz és villamosenergia árát Nagy-Britanniában – írja a Reuters.

Az intézkedésnek az a célja, hogy megkönnyítse a szigetországban a vállalkozások működését, miután a magánfelhasználók már korábban kaptak hasonló könnyítéseket.

A rögzített nagykereskedelmi ára 1 megawattóra áramnak 211 font lesz, míg ugyanennyi gáz 75 fontba kerül majd.

Azt remélik, hogy az intézkedés segít megakadályozni a cégek bezárását és megfékezni az inflációt.

Az ársapkák a jövő hónapban lépnek érvénybe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság