Budai Gyula: Gáspár Győző nem lépett be a Fideszbe

Elvileg hivatalosan még nem tag. De a dokumentumok mást mutatnak.

Az egész sajtót bejárta a hír, miszerint Budai Gyula beléptette Győzikét a Fideszbe, Győzike Fidesz-tag lett 2022. March 28. 19:01 ráadásul nem is akárhol, hanem a Külügyminisztérium épületében, ami egy egy állami épület, így a pártügyeknek nem kellene jelen lennie egy ilyen intézményben.

Most azonban a Spirit FM Partvonal című műsorában cáfolta Budai, hogy Győzike tagja lenne a pártnak:

Gáspár Győző nem lépett be a Fideszbe, a televíziós személyiség jelenleg nem párttag – jelentette ki.

Azt viszont elismerte, hogy valóban járt Győzike a külügyminisztérium épületében, ahol elmondása szerint rendszeresen fogadnak vendégeket – idézi az ATV.

A Győzike Facebool-oldalára feltöltött fotókon azonban jól látszik, hogy egy tagfelvételi lapot töltöttek ki. A felvenni kívánt személy Gáspár Győző, az ajánlónál pedig Budai neve szerepel.

Facebook/Gáspár Győző

Szóval valószínűleg hivatalosan még valóban nem tag, de minden jel arra mutat, hogy már leadta a tagfelvételi lapot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet