Magyarország fővárosának Deák tértől a Dunáig tartó szakasza, plusz mindez széltében megspékelve az Erzsébet hídig egy külön kis világ, amit mintha láthatatlan búra alatt tartanának. Arról ismerszik meg, hogy magyarok csak elvétve jönnek szembe az emberrel, az elhaladó járókelők szinte kivétel nélkül valamilyen idegen nyelven duruzsolnak - hogy a mi kis Kárpát-medencénkben járunk, arról mindenekelőtt a magyaros, vagy annak vélt relikviák tanúskodnak, mint a piros-fehér-zöld ruhaneműk meg a budai vár sziluettjével megnyomott laposüveg.
E közeg fő útvonala a Váci utca, élelmes vállalkozók - Csipak Péter és Elekes András neveit érdemes itt megjegyezni - azonban a jól bejáratott shopping-ösvényt mintegy négy éve megtoldották a rá merőleges Fashion Street tel, amit 15 milliárd forintból építettek ki, alighanem valami olyasmi indítékkal, hogy ez legyen a magyarországi Mariahilfer Straße.
Kíváncsiak voltunk, ez mennyire valósult meg, és rá kellett jönnünk, hogy talán túlságosan is - negatív értelemben. Nem véletlen, hogy Bécs legkedveltebb bevásárlóutcáján az átlag magyar középosztálybeli is felbukkan, míg itt inkább a tehetősebbek és a külföldiek, amely tendenciát nem is volt olyan nehéz kikövetkeztetni, hiszen a Fashion Street üzlethelyiségeinek - eredetileg bejelentett - 45-95 eurós négyzetméterenkénti bérleti díja (gyors számítás: ez egy nagyobb nappali méretű, 35 négyzetméteres üzlethelyiség esetén 420-880 ezer forintos havi összeget jelent) eleve arra rendelte az itt megjelenő világmárkákat, hogy felsőkategóriás termékeiknek engedjenek teret.
Kockás inget inkább a New Yorkerből?
A 19 meglévő üzlet nagy részén végigkorzózva az a benyomásunk támadt, hogy egy minimálbérnyi összegből legfeljebb egy szettnyi ruhát tudunk magunknak összeállítani, vagy még annyit sem - míg mondjuk a másik véglet, a viselhető-elviselhető tömegruhákat olcsón kínáló New Yorker, H&M, Pull & Bear tengelyen ennek a hatodrészéért ki tudnánk rittyenteni magunkat tetőtől-talpig. Persze nem ugyanaz a szint, összehasonlításnak mégis érdekes, főleg, hogy az utóbb említett üzletek egy kőhajításnyira vannak a Fashion Street szuperpuccától.
Hogy ne csak a levegő hasába beszéljünk lyukat, konkretizáljunk (hozzátéve, hogy mivel az üzletekben tilos a fotózás, ezért csak a kirakatokra hagyatkoztunk). Itt van mindjárt kezdésnek a kiegészítőkre specializálódott Furla , ahol a legolcsóbb női táska 31 500 forint, de találtunk 95 ezrest is; az üvegtábla mögött akadt még 21 ezer forintos kendő és nagyon elegáns, de nagyon 48 ezer forintos szandál is. A szomszédos Nauticá ban már ezzel szemben már láttunk egy 50 százalékos leárazás keretében ajánlgatott 7 ezres pólót, 13 ezres pulóvert és 12 ezres úszónadrágot. És mindez itt még olcsónak számít.
A krokodilos Lacoste -nál stricikék inget 26 ezerért, férfi nadrágot 36 ezerért kapnánk, női póló 20 ezer, szoknya 26 ezer. És ha mindezt a márka pénztárcájából akarnánk fizetni, akkor egy olyanért 14 ezer forintot kell a pultra csapnunk.
Megyünk tovább, a cipőspecialista Lloyd nál már meg sem hat az 50 ezres elegáns rockabilly-lépő, meg a hasonló árfekvésű érdekes bőrdíszműves alkotásnak ható fonott különlegesség. Daniele Alessandrini 30 ezer forintos pólót, 65 ezres táskát és 65 ezres cipőt, valamint egy szellőszerű, testre omló mélykék ruhát 72 ezerért. Biztosan lesz olyan buksza, ami ezt kacagva kiköhögi.
4 ezerért látunk már pólót a Mexx -ben, ez felettébb baráti, nem úgy a 15 ezres ing és a 20 ezres nadrág, de a Tommy Hilfiger is alulmarad a kínálatban 21 ezres cipőjével és 23 ezres női shortjával. A rekordert viszont elég hamar megtaláljuk: a Boss toronymagasan uralkodik az árak tetején a 75 ezres cipővel és a 195 ezres öltönnyel.
Jobb hely a tízezreseknek
Egyvalamire pontot tehetünk: a divat budapesti utcája nem lesz Mariahilfer. Erre a hangulat is rájátszik: ottjártunkkor - és emlékeink szerint általában sem - tobzódtak a vendégek a kihelyezett teraszokon, amik ezért úgy tűntek, mint valami dizájn kertibútor-kiállítás darabjai: egyedül, luxusukkal magukra hagyatva.
És ha még valaki meg is találja magának az ülőhelyeket, az egyébként sem hazai pályás, hanem külföldi - de már egy, az átlagnál csak egy hajszálnyival rutinosabb, felfedezéseket kedvelő turista is tudja jól, hogy ha sörözni akar ülve, akkor inkább keljen át a Kiskörúton, menjen el a Kazinczy utcáig, és vesse bele magát a romkocsmázós, kerthelyiséges, vibráló, zenés, előadásos, kiállításos belvárosba. Abba, amit nem is olyan rég még csendrendelettel akartak elhallgattatni. Ott fogja megtudni, hogyan mulat a magyar, és még a tízezreseinek is jobb sorsa lesz.
