Budapest Kult 4. - Szimpla Kert, a bújtatott kocsmaéden

Alulról jött, életképes, nem reklámozzák, és bármelyik európai város büszke lenne rá. A magyar főváros egyik első romkocsmája még mindig pezseg, pedig a kerületi csendrendelettel, a választások előtt meg akarták fojtani. Nem sikerült.

A főváros felkeresésre érdemes helyeit bemutató szériánkat egy olyan hellyel folytatjuk, ami nem csak egyszerű szomjoltó a hetedik kerület szívében, a Kazinczy utcában, de egy azóta is tartó folyamat elindítója, amit egyre több élelmes vállalkozó lovagolt meg később. Az elhanyagolt bérházakra új arculatot húzó romkocsmák első fecskéje volt ugyanis a Szimpla Kert, amit egy kis kávézó megnyitásával készített elő három bölcsész, még 2001-ben. És maguk sem gondolták volna, hogy ekkora űrbe találnak bele: már az első nap megtalálták közönségüket, olyannyira, hogy mára több helyet nyitottak már, van már filmes projektjük, balatoni kft-jük, berlini cégük. Eredeti elképzeléseikből pedig azóta sem engednek.

Mindennek és mindenkinek helye van

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Nekünk az a célkitűzésünk, hogy embereknek olyan közeget teremtsünk, ahol mi is jól érezzük magunkat, de minél szélesebb spektrumnak is kedvezzen. Ide bejöhet bárki kiskutyával, tarajjal, skótszoknyában, körömcipőben, bár az is biztos, hogy az autókulcspörgető-pincérugráltató fajta itt nem érezné jól magát, mert nem fog ehhez partnert találni

- mondja Zsendovits Ábel, a Szimplacity Kft ügyvezetője, aki épp egy, a pultosokkal folytatott meeting után fogadott minket, zakó helyett menő királykék melegítőfelsőben, borostában, kvázi idomulva a saját szórakozóhelyéhez, ami a formális - akár stilisztikai - merevségtől annyira távol pozicionálta magát, amennyire csak tudta.

A budapesti Szimpla Kert 2010 őszén
klikkeljen, és nézzen körül a Szimplában!
Unger András

Magáról megjegyzi, hogy amúgy nem egy nagy marketingstratéga, de álszerény módon nem is kommunikálnak magukról semmit, hagyják, hogy a hely beszéljen maga helyett.

És ez működik: van olyan külföldi, aki érkezése után már egy órával itt van, de máig visszahallott sztori az is, amikor valaki Amszterdamban a Szimplát látta golyóstollal beikszelve egy budapesti útikalauzban.

Itt egyből látják, hogy nem egy rossz helyre keveredtek, még ha az első impulzusok esetleg nem is ezt sugallják, de utána megnyugszanak, kisimulnak, elmosolyodnak. Nekik kuriózum, mert nem annyira transzparens a dolog, nem hosztesszek szólongatják őket az utcán, hogy ide gyertek.

A koncepció az, hogy nincs koncepció

Tárcsás telefon mint vécékilincs, gyapjúval befedett kád, illetve lólengéshez használt ló mint ülőalkalmatosság, pislákoló lámpájú gyerekmoszkvics, összeforrasztott biciklik mint dekoráció - az asztalt pedig, aminél beszélgetünk, egy bérházbontásból megmaradt körfolyosó-öntvény tartja. Itt mindennek helye van az enteriőr vegyesfelvágottjában, egyedül az emberidegen, modern műanyagokat, a laminált padlót kerülik.

Nem egy egyen-minimál dizájnnal berendezett, kicsit lélektelennek tűnő helyen vagy, ahol viselkedni kell, hanem bemész és találsz magadnak egy rozoga széket, ami ha épp összecsuklik, arrébb ülsz eggyel

- halljuk első kézből.

Még így is milliókat költenek havonta állagmegőrzésre és kisebb fixálásokra, tetőcserére, de van, amit direkt úgy hagynak, ahogy volt, nehogy eltörlődjenek a múlt lenyomatai, amivel kéz-a-kézben járnak a falfirkák és a matricák, senki nem is szól ránk, ha felnyalunk egy stickert a hozzánk legközelebb eső falra. Ugyanennek a szellemiségnek a sajátja, hogy nincsenek asztalhoz járó felszolgálók, ezáltal mozgásban marad a hely - ha elfogy a sör, menni kell a pulthoz.

A budapesti Szimpla Kert 2010 őszén
Unger András

Mindeközben rubikkocka-klub, a rászorulók segítésére működtetett Bringakonyha, és még önkormányzati fenntartású ifjúsági iroda is működik az 1400 négyzetméter alapterületű épületben, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kerület döntéshozói ne nehezítenék meg a Szimpla Kert életét: évek óta megy a küszködés az önkormányzattal, jelenleg a legforróbb téma az éjféli zárást kötelezővé tevő csendrendelet, amit azonban amolyan üzemeltetői engedetlenségi mozgalom keretében nem tartanak be, mert szerintük nem többről van szó, mint politikai manőverről.

Csendrendelett akarta megfojtani őket az önkormányzat

A környező utcákban megnövekedett a forgalom, vendégek jönnek-mennek, taxiajtók csapódnak, mögöttük dudálnak, óhatatlanul előfordul egy-egy ittasabb vendég, aki könnyít magán alul vagy fölül, és ezek a kellemetlen mellékhatások kiverik a biztosítékot a lakóknál. Az már kevésbé szerencsés, hogy minden egyes ilyen melléktermékkel minket azonosítanak, amikor azért sejtik, hogy ez egy belvárosi régió, itt élet van rajtunk kívül is. Az önkormányzat erre úgy gondolta, hogy a választások előtt a legegyszerűbb válasz az, hogy tilt, ahelyett hogy valami megoldást találna a köztérhasználat kezelésére

- mondja Ábel, hozzátéve, ők még több nyelven beszélő, járőröző bagolyszolgálatot is indítottak saját zsebből. Volt is rá precedens, hogy egy angol rögbicsapat figyelmét kellett felhívni, ne ugráljanak már végig az autók tetején.

A szimplások nem tudják még, mit hoznak a vasárnapi választások, csak abban bíznak, hogy nem fognak a kerületi vezetők önjáró módon ilyen-olyan rendeleteket hozni, amik lehet, hogy az öt helyben szavazónak kedveznek, de rajtuk kívül semmi másnak. Különösen nem az itt évente megforduló többezer külföldinek, és rajtuk keresztül a főváros éjszakai pezsgésének.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Budapest kult 2. - Instant, a bérházból lett kocsmalabirintus

Volt itt már siketek karaokéestje, skandináv üzletemberek találkozója, klipforgatások, de az LMP is ide szervezte a választások első fordulója utáni levezető sörözését. Nem fog viszont örökké állni: szálloda lesz belőle.

Budapest Kult 3. - Ukrán téglaszállítóból Dunán lebegő koncerthajó

Neve fogalommá vált, és már nem is csak itthon: külföldi kiadványok állnak sorban, hogy szívesen promóznák a főváros legexkluzívabb programhelyszínét, az A38 állóhajót. Bemutatjuk a szovjet kreálmányt, ami elindulni már soha nem fog.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód