Egyetemistaszívek csücskei - Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?

Sem a MÁV, sem az albérletárak nem olyan pénztárcakímélők, hogy végül ne valami kifőzdében kössön ki a fővárosi felsőoktatásban tanuló. Pláne, ha még édesanya főztje is visszaköszön az ízekben.

A főváros nem kicsi, ezért e napi ajánlatunkban igyekeztünk egymástól távol eső ebédelős helyeket feltérképezni. Egy Újbudán, a tizenegyedik kerületben, egy a belváros legbelsőbb bensejében, egy pedig az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésétől nem messze - ezeken a pontokon jártunk, és most elmeséljük, milyen tapasztalatokkal távoztunk, illetve melyiket miért ajánljuk melegen.

1. Íz-lelő Étkezde

Budán indítottuk gasztrotúránkat, annak is "újnak" nevezett szegletén, a tizenegyedik kerületben, és azon belül is a félúton a Móricz Zsigmond körtér és a Gellért tér között, a Lágymányosi utcában. Ezek a koordináták azért fontosak, mert a műszaki egyetem épületkomplexuma is pontosan itt helyezkedik el, az ezzel együtt járó diáksereglet pedig azt eredményezte, hogy sok a környékbeli kisbolt, még több a másolószalon (kis túlzással majdnem minden második utcára jut egy), és hogy van egy olyan étkező, ami meg bátran lenyomta az árait, mert tudták, hogy a tömeg úgyis megtermeli a profitot. Ez a mókás nevű Íz-lelő Étkezde, ami egy alagsori - de nem sötét - helységbe kuckózta be magát ( weboldalilag pedig ide ).

Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?
Nyugat.hu

Itt nyomban arra hívnánk fel a figyelmet, hogy dél és egy óra között csúcsidő van, annyira, hogy a sor gyakran nem csak elér a hátsó falnál elhelyezett kávéautomatáig, de vissza is kanyarodik. Azonban még így is öt-nyolc perc alatt sorra lehet kerülni, a pult mögött ugyanis pörög a meló, mindez viszont azzal jár, hogy tudni kell pikk-pakk gyorsasággal választani.

Szerencsére amellett, hogy a kínálat némi rutinnal elég hamar feltérképezhető, a forintokat sem kell egyenként számolni, mert pofátlanul olcsón tudunk itt megebédelni: egy főzelék 330, egy - mézes, málnás, vagy éppen rántott - csirkemell 400-500, egy adag köret 200-300, egy készétel - brassóitól a resztelt csirkemájig - pedig 520 forintba kerül. Cserébe nem spórolnak a házias ízekkel, boldogan fog járni a nyelvünk minden egyes falaton, egyedül egy, az átlagosnál bélpoklosabb embernek akadhat problémája az adag nagyságával - már amennyiben csak egy fogást választ. Mi ezért kettőre (plusz savanyúságra) szavaztunk, a képen látható összeállítás tarhonyás pörkölttel, almapaprikával és túrógombóccal így 1500 forintba került, de a desszertünket még így is hazavittük, mert nem fért el egyben a gyomrunkban. És még egy apró hátrány így a végére: műanyag a tányér és az evőeszközök is, utóbbiak könnyen törnek. Persze ez meg valami, amit el kell tudni viselni a kiváló ár-érték arány fejében.

Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?
Nyugat.hu

2. Frici Papa Kifőzdéje

A budapesti belváros szívében, de tényleg annak közepén, s egyik legnevesebb utcájában, a Király utcában találjuk meg a sokak által ismert, és számos visszatérő vendéget magáénak tudó Frici Papát. Nemrég elkészült oldaluk nagyanyáink főztjét idéző ízvilágot ígér, és nem hazudnak: hamisítatlan magyaros koszt vár itt minket, s gyanítjuk, hogy a külföldi turistáknak is ezzel adják el magukat, hiszen az enyves vászonnal borított asztalok felett szinte mindig hallhatunk felcsendülni angol, német vagy olasz nyelvet. Itt már nem holmi pult mögött kell oldalogni, helyette asztali kiszolgálást kapunk, mint egy rendes étteremben, ráadásul egészen gyorsan megkapjuk a kívánt betevőt.

Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?
Nyugat.hu

A gyorsaság feltétele persze az, hogy nem minden friss, ellenben újramelegített, amit magunk elé kapunk (a frissensültek miatt nem kell aggódnunk, de hasábburgonyát például pont ezért nem javaslunk itt fogyasztásra, mert roppanni biztosan nem fog). A porciók versenyét viszont mindenképpen első befutóként nyeri: még ha nagyon éhesek is vagyunk, akkor se legyünk annyira bátrak, hogy két-három komplett fogásban gondolkodva dörzsöljünk a tenyerünket, mert valószínű, hogy a kipukkadás határán imbolyogva fogjuk eltolni magunk elől az utolsó tányért. Frici Papáék fél adagja is akkora, mint komolyabb éttermekben egy fullos fogás, sőt, esetenként még annál is több. Az ízek egyik-másik ételnél nem annyira pikánsak vagy erősek, de egy jobb iskolai menzával könnyűszerrel felveszi a versenyt, aggódnunk tehát nem kell, jóllakásunknak nincs gátja.

És akkor innen is néhány ár: a köretek többsége megáll 230 forintnál, a frissensültek 649 forintot érnek, levesek 350-400 forint, rakott krumpli 600 forint, vörösboros marhapörkölt 679 forint, tészták 450 forint. Melegen javasoljuk a roston pulykamell és dresszing saláta kombót, előbbiből két tenyérni húst kapunk, utóbbi tetejére meg sajtot is, ez 1200 forintból megáll. Az alábbi fotónkon egy kis adag frankfurti leves és egy tisztességes nagyságú lasagna látható, egy almafröccs kíséretében ezért is csak 1300 forinttól kellett megválnunk. Ja, és egy újdonság a végére: pár napja ingyen wifi is él a helyen.

Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?
Nyugat.hu

3. Ancsa Házias Kifőzdéje

A legvégére hagytuk a csattanót, azt a gyomorbarát helyet az Üllői út és a Futó utca sarkán, ahol ha összetörtük volna magunkat, akkor sem tudtunk volna csalódni. Rosszat még nem tapasztaltunk itt. Kezdve a vendéglátással, aminek közvetlenségét mér a kifőzde neve is sugallja: ez egy családi vállalkozás, érezhetően munkát és energiát nem kímélve, sok odafigyeléssel építették fel (valószínűleg a nulláról), és szinte még a falakból is sugárzik, hogy ebbe szívet-lelket beletoltak.

Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?
Nyugat.hu

Ne lepődjünk meg hát azon sem, ha maga Ancsa néni libben el mellettünk, és mosolyogva érdeklődik véleményünkről a kapott ételt illetően. A családias jellegre pluszban rájátszik az asztalok elhelyezése: vannak olyanok, amiket összetoltak, így másokkal is kénytelenek vagyunk megosztani a teret - ez viszont nem feltétlen baj, hiszen az elrendezés, ami egykor valószínűleg a helyhiány miatt vált ilyenné, ma egyfajta baráti miliő megteremtését szolgálja, az meg elég jól tud esni az elidegenedett, köldöknézős utcai forgatag után.

De essen szó arról, amiért jöttünk, az ételekről: általában tényleg hiba nélkül való, amit itt kapunk: a brassói krumplija épp a roppanós és a puha csodálatos mezsgyéjén van, a hús tökéletes, de egyébként a főzelékek is szuperek (a lencsét erősen ajánljuk). Figyelmességként még apró díszítéseket is kapunk az ebédünkre, csak hogy még jobban teljen a nap. Az árak az előző kifőzdékhez képest egy hajszálnyival magasabbak csak, nagy tál jókai bableves 600 forint, tojásleves 300, brassói 1100, a távozáskor kibuggyanó mosoly viszont megfizethetetlen.

Hol együnk olcsón, finomat, Budapesten?
Nyugat.hu


Amint az látható, valamennyi helyen 1200-1400 forint között költöttünk. Sokan nyilván a 800-1000 forintos költést tekintenék igazán takarékosnak, de e helyütt meg kell jegyeznünk, hogy a fent látott ételadagok mindegyike meghaladta jobbára képességeinket, vagy otthagytuk a maradékot, vagy becsomagoltattuk elvitelre. Aki tehát nem akarja magát kisgömböcre enni, az egy mátyáskirályból simán megússza.

Jó étvágyat kívánunk!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód