Budapestre, majd Röszkére vitték az Afganisztánból kimentett embereket

170 embert hoztak ki az országból, 98 afgánt vittek a röszkei menekülttáborba.

vasárnap éjjel 23 órakor landolt Ferihegyen az első magyar repülőgép, ami részt vett az afganisztáni mentőakcióban - írta a 24.hu.

Az atv.hu beszámolója szerint Radó András, a Wizz Air sajtófőnöke a Spirit FM-nek reggel azt mondta, a gépük az üzbegisztáni Bukharából indult, 170 utassal a fedélzetén szállt le a Liszt Ferenc Repülőtéren. Radó azt mondta, többnyire amerikai és afgán állampolgárok érkeztek most.

A Telex azt írja, a Belügyminisztérium közleménye alapján a repülőgéppel elhozott 96 afganisztáni állampolgárt Röszkére vitték, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kezelésében álló objektumba.

A BM szerint mind „az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett, Magyarországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő” állampolgárok vagy családtagjaik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek