Kezdjük a legelején, megnyugtató, hogy a borsos árak ellenére június 23-án a szombathelyi MSH-ban összejött hétszáz-nyolcszáz ember, pedig mostanában szinte minden estére jut itt valami extra szórakozás (Szent Iván búcsúja, aztán jazzfesztivál). Az ezeréves kubai világsztárok amúgy otthonosan jönnek-mennek, szinte minden magyar nagyvárosban koncerteztek már. „Nem nagy szám, túl vannak rég a virágkorukon” – hallottam magam körül. Minek elmenni?!
A kinti hőség ellenére csak lassan melegedett át a szombathelyi sportház közönsége. Az Ocho Macho akusztikus felvezetőjén még csak tengtünk-lengtünk, megnéztük a büfében az italokat, meg a közönséget is. A BVSC nem a tizenévesek műfaja, az átlagéletkor harminc felett, viszont sehol máshol ennyi fodros-pörgős nyári szoknyát nem láttam még.
Azt mondják, egy közös vérnyomásméréssel és általános egészségügyi felméréssel indul a BVSC-s buli. Kubában langyosnak tűnhet ez a negyven fok, mert mindannyian állig begombolkozva, zakóban pengetik vagy fújják, egyedül a vokalista van kitárulkozós kisestélyiben. A karibi veteránok komótosan csaptak a húrok közé, a leharcolt fogaskerekeknek idő kell ahhoz, hogy a gépezetet beindítsák. De nincs panasz, önmagában is lenyűgöző ennyi jó zenészt, mosolygós arcú, sokat élt nyugdíjas muzsikust egy színpadon látni.
A buli akkor ért a csúcsra, amikor a kubai zene First Ladyje, Omara Portuondo is a színpadra lépett, aztán a következő felütés, amikor a gitáros, Eliades Ochoa is megérkezett. Nem győztem betelni aztán a csodával, az egyre pezsgőbb és élettelibb kavalkáddal. Egyre előrébb álltam, a végén már közvetlenül a színpad oldalából lestem, ahogy a nyolcvanhárom éves kubai ősanya varázsolt: minden ránca táncolt, a szeme is énekelt. Aztán ha véget ér egy dal: a színfalak mögött egy fiatalemberbe kapaszkodva botorkált. Akkor láttam csak, ha nincs színpad, járni is alig tud már. De ott, a széken, a függöny mögött is mosolygott. És azon kaptam magam, hogy nem érdekel más, csak néztem az arcokat, az ezerévesnek tűnő dobost és a trombitást, ahogy - mint egy nyugdíjasklub farsangján - tipegve ropják. Mindegy már, rumba vagy mambó vagy cha-cha-cha, átengedtem magam a muzsikának, és táncoltam.
Az utolsó másfél óra aztán mindenért kárpótolt, az üresjáratokért, a lanyhább felvezetésért. A végére nem lehetett nem megőrülni. Kurjongatás, lábdobogás, szűnni nem akaró vastaps, és tánc, tánc, tánc.
De mi is az a Buena Vista életérzés?
Egy havannai, főként sötétbőrűek számára létrehozott, a negyvenes-ötvenes években működő könnyűzenei klub volt, amelyben jellegzetes kubai zenét játszottak és táncoltak. A klubról 1996-ban Ry Cooder és Wim Wenders ugyanezzel a névvel zenei albumot és dokumentumfilmet készített veterán kubai zenészek főszereplésével. Az album és a film világhírűvé vált, és a benne szereplő zenészekre ráragadt a Buena Vista Social Club név, mint az együttes neve.
