Nem túl meglepő módon a balatoni településeken kívül a fürdővárosok voltak a legnagyobb slágerek idén nyáron Magyarországon. Mint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) írja, az összes vidéki vendégéjszaka 59%-a a fürdővárosokban realizálódott.
Az idei év első felében Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged és Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok.
A legnagyobb vendégforgalmat a szállodákban, illetve a magán- és egyéb szálláshelyeken regisztrálták, és egyes tóparti településeken a kempingek is jelentős forgalmat bonyolítottak. A nyári hónapokban a legkedveltebb hazai, fürdővel vagy fürdőzésre alkalmas vízparttal rendelkező településekhez még két balatoni város is csatlakozott: Balatonlelle és Zamárdi.
A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetében például a vendégek több mint 70%-a hazai. Az NTAK adatai alapján látható, hogy az öt legnépszerűbb fürdőtelepülés közül a balatoniak azok, amelyek a fővároson és Pest megyén kívül az ország távolabbi megyéiből is vonzották a vendégeket a főszezonban. Siófokra például Borsod-Abaúj-Zemplénből, Balatonfüredre pedig Győr-Moson-Sopronból is érkeztek turisták.
Fürdőtelepüléseinkre elsősorban a németajkú országokból, Németországból és Ausztriából, illetve a visegrádi országokból érkeztek a turisták, míg Balatonfüredet most az osztrákok helyett inkább a hollandok lepték el. A románok kedvence egyébként Gyula, a lengyeleké Hajdúszoboszló, a cseheké pedig Sárvár.