Bükfürdő pünkösdkor a külföldiek számára vonzó

Pünkösdre már most több mint 420 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyarországi szálláshelyeken.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint, a vidéki szálláshelyek számíthatnak a vendégforgalom mintegy 70 százalékára, míg az előfoglalások több mint 30 százaléka a fővárosba szól, mind a hazai, mind a nemzetközi turisták körében a Balaton a legnépszerűbb vidéki úti cél.

Az MTÜ azt is közölte, a tavaszi aktív turizmus kampányának és a május közepén indult erőteljes nyári marketing kommunikációjának hatására megélénkült az utazókedv, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban már most több éjszakát regisztráltak a belföldiektől, mint tavaly ilyenkor pünkösd előtt.

Juhász Szabolcs, az MTÜ szakmai igazgatója rámutatott arra, hogy az év első harmadának trendje folytatódik a nemzetközi vendégforgalom belföldit meghaladó mértékű növekedésével a május végi hosszú hétvégét tekintve is.

Az előző évben az ünnep előtt regisztrálthoz képest most például 7 százalékkal több a külföldi előfoglalás. Hozzátette, az Európa-liga hónap végi, budapesti döntőjére érkező versenyzők és szurkolók is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy ismét egy erős májust zárjanak.

Az MTÜ közleményében részletezte, hogy a hosszú hétvége foglalásainak 37 százalékát külföldiektől, 63 százalékát belföldiektől regisztrálták. Budapesten a külföldi foglalások aránya 67 százalékos, vidéken az arány éppen fordított, a fővároson kívüli desztinációkban 77 százalékos aránnyal a belföldiek lesznek többségben.

Az európai turisztikai hivatalokat tömörítő szervezet, a European Travel Commission szerint a vízparti pihenés számít az európai turisták legjobban kedvelt szabadidős tevékenységének, amit a városlátogatás, valamint a kultúra és örökségek meglátogatása követ. Ezzel összhangban mind a bel- mind a külföldi turisták körében látható a trend, hogy Budapest után a legkeresettebb úticélok a fürdőélményt is kínáló vidéki települések - írták a közleményben.

Részletezték, hogy a külföldiek közül elsősorban Hévízen, Bükön, Siófokon, Hajdúszoboszlón pihennek majd, a belföldiek viszont leginkább Balatonfüredet, Siófokot, Hajdúszoboszlót és Zalakarost részesítik előnyben pünkösdkor Budapest mellett.

A szálláshelyek nemcsak nagyobb vendégforgalomra, magasabb bevételekre is számíthatnak. A belföldi vendégek pihenését a SZÉP kártyákon elköltésre váró 113 milliárd forintnyi összeg is segíti. A várhatóan a kedvező időjárási körülmények is tovább növelik az előző évesnél aktívabb foglalási kedvet - tájékoztatott az MTÜ közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek