A hivatalos adatok szerint Vas megyében jelenleg 9 koronavírus-fertőzött van, míg Burgenlandban 203.
Első pillantásra tehát mi jobban állunk, vagy mert még nem ért hozzánk a betegség vagy éppen sokkal ügyesebbek vagyunk.
De valószínűleg akkor járunk közelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, nem sok értelme van az almát a körtével összehasonlítani, a különböző országok egészen más módszertant követnek a tesztelésre és a statisztikák elkészítésére, és magára a lakosság informálására is.
Például az osztrákok a kezdetek óta nagyon pontos, járásra lebontott adatokat közölnek a koronavírus-betegekről és a járvány terjedéséről.
Innen lehet tudni, hogy – ne kiabáljuk el, de - mintha a szomszédban sikerült volna megfogni, vagy legalábbis alaposan ellaposítani a betegség terjedését.
Amikor hétfőn megnéztük a burgenlandi adatokat, azt láttuk, hogy a fertőzöttek száma 171 volt.
A mai 203 azt jelenti, hogy emelkedett ugyan a betegek száma, de a négy nap alatti 19 százalékos emelkedés nagyon mérsékeltnek számít.
Járásokra bontva a burgenlandi fertőzöttek száma (zárójelben a hétfői adat):
Burgenlandban eddig három ember hunyt el a járványban.
Jelenleg 868 ember van karanténban, míg az oberpullendorfi kórház e célra kialakított részlegén 9 embert kezelnek, közülük hárman vannak az intenzív osztályon.