A polgármesterrel szedetné le a buszokról a kampányhirdetést a szombathelyi MSZP

Mert a helyijárat üzemeltetése miatt évi 280 milliót fizet a város közpénzből a szolgáltatónak.

Tegnap írtuk arról Már az utakon is nézegetheti a kormánypropagandát 2016. September 21. 11:44 , hogy a Szombathelyen közlekedő, ÉNYKK-hoz (volt Volán) tartozó autóbuszok oldalán hatalmas kampányhirdetések jelentek meg, amik a kormány kvótanépszavazási álláspontját és propagandáját harsogják. Valahogy így:

Garai Antal Atom

A hirdetéseket közben észrevették az MSZP-sek is, és Nemény András, a párt országos elnöke, Vas megyei elnöke, szombathelyi városi képviselő tartott gyorsan egy sajtótájékoztatót. Azzal kezdte, hogy az egész ország tele van kormányzati hirdetésekkel, plakátokkal, és a sajtó kormányközeli részében is ott vannak a kampányreklámok.

Négymilliárdba került a kampány előtti

tájékoztatás

Emlékeztetett rá, hogy korábban vita volt erről, ugyanis a kormány már a népszavazás hivatalos kampányidőszaka előtt terjesztette a

Tudja?

kezdetű hirdetéseit, és ezeket tájékoztatásnak nevezte. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezt el is fogadta, és bármilyen érdekes, azt is, hogy a kampányidőszak kezdete után már politikai hirdetésnek nevezték ugyanazokat a reklámokat.

Nemény András
Szilágyi József (telefonos fotó)

Közben az is kiderült, hogy a kampány előtti

kormányzati tájékoztatás

az adófizetők négymilliárd forintjába került, ebből hárommilliárd ment Rogán Antal miniszter szomszédjának cégéhez, a maradék pedig Garancsi István érdekeltségeihez.

Nemény hangsúlyozta, a helyi médiumok sem kivételek, a megyei napilapban egész oldalas reklámok hirdetik a kormánypropagandát. Szerinte ebből látszik, hogy a kormánynak korlátlan lehetőségei vannak a kampányban, az ellenzéknek viszont kevés. Megjegyezte, egy igazi demokratikus országban egy népszavazási kampányban meghatározzák, hogy egy párt, vagy akár a kormány mennyit költhet maximum a hirdetésekre.

Elmondta, hogy emiatt is a NVB-hez fordultak, de a Bizottság határozata szerint mindez nem sérti az esélyegyenlőség elvét. Vagyis, a kormány bármit megtehet a kampány előtt is és a kampányban is.

Az önkormányzattal szerződésben áll szolgáltatóról van szó

És ehhez jött még az ÉNYKK buszain látható kormányzati kampány - mondta. Kifejtette, Szombathely városa a megrendelője a városi tömegközlekedésnek, és ebben a város szerződött partnere az ÉNYKK. Az önkormányzat a cégnek évi 280 milliót fizet a szolgáltatásért, sőt, korábban még pályázati segítséggel buszokat is vásároltak az akkori Volánnak.

Garai Antal Atom

Nemény hangsúlyozta, hogy korábban nem jelentek meg politikai hirdetések a tömegközlekedésben, erről hallgatólagos megegyezés volt, és a cég is visszautasított minden ilyen kezdeményezést. Feltette a kérdést, hogy volt-e valódi verseny a hirdetők között, hogy bármelyik párt elhelyezhette volna-e a hirdetéseit a buszokon, és hogy ki a megrendelője a reklámoknak. Mert úgy néz ki, hogy nem a helyi Fidesz a megrendelő, hanem a miniszterelnökség.

De az MSZP nem tehet mást, mint hogy felszólítja a szombathelyi polgármestert, tüntessék el a városi tömegközlekedési buszokról a kampányhirdetéseket. Az MSZP nagyon sok bejelentést kapott emiatt, mindenki tudja, hogy a népszavazás hazugságra épül, hiszen még a V4-ek is kihátráltak Orbán Viktor mögül - mondta.

Eközben ugyanis a letelepedési kötvénnyel rengeteg bevándorlót fogadnak be, úgy tűnik, akinek van pénze, az korlátozás nélkül jöhet. Nemény kijelentette, ez az egész történet intő jel a 2018-as választásokra.

Az egész országot beterítik a buszos reklámok

Közben lapunk sorra kapja olvasóinktól a jelzéseket, hogy az ország több városában láttak ilyen reklámokat a buszokon, a helyijáratokon és a távolsági buszokon is. Budapestről azt a hírt kaptuk, hogy ott a távolsági járatokon rajta vannak a reklámok, a BKK helyijáratos buszain viszont nincsenek.

Az egyik volt Volános busztársaságnál dolgozó olvasónk azt írta, hogy minden megyében, az összes busztársaság buszain ott lesz a kormány hirdetése. És ő úgy tudja, hogy a kormány a megrendelője ezeknek a reklámoknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet