Vannak dolgok, amik ösztönösen vonzzák az embert. Én például mindig is féltem a magasságtól, ellenben szívesen ugráltam sziklákon, másztam dombra, mentem be a vízbe, még akkor is, ha az hideg volt, mint a jég. Sőt, akkor tetszett csak igazán.
Így aztán éltem a lehetőséggel, amikor jó pár évvel ezelőtt az egyik ismerősöm meghívott raftingolni Szlovéniába. Élveztem, ahogy dobálnak a hullámok, ahogy kerülgetjük a sziklákat, de leginkább azt, amikor egy szikla tetejéről be kellett hajítani a kenut a folyóba, majd utána ugrani.
Akkor láttam a reklámját, hogy van olyan, hogy canyoning, és arra gondoltam, hogy elég meredek, de talán jó lenne kipróbálni.
Aztán úgy ahogy van, elfeledkeztem róla; mint annyi másról.
De más nem feledkezett el róla, és miután a múlt karácsony előtt azt mondtam, hogy tárgyat semmiképpen nem kérek, a fa alatt egy canyoning voucher várt rám.
Meglepődtem, és a sportról szóló YouTube-videókat meglátva kicsit meg is ijedtem, hogy akkor ezt nekem most végig kell csinálnom.
Szeptemberig csak levelezgettem a szlovén céggel, hogy mikor lenne optimális a beavatásom (nyáron nem biztos, hogy van elég víz hozzá), és mit kell vinni hozzá (csak fürdőruhát és törölközőt), aztán elindultunk.
Bled
A helyszín Szlovénia, azon belül is Bled, amely gyakran felbukkan Európa, sőt a világ legszebb helyeinek a toplistáján.
Sok értelme nyilván nincs az ilyen listáknak, de kétségkívül látványos környék a tóval, a várral a sziklaszirten, a környező nagy hegyekkel és legfőképpen a szigeten épült festői templommal.
A tömegturizmus persze – köszönhetően az internetes toplistáknak – már itt is megjelent, de egyelőre még nagyon kellemes hely, merthogy a turisták zöme sportos természetjáró, vagy békésen a tájat bámuló típus, így még élvezhető a tó körüli sétálgatás.
Egy központ közeli takaros szobát vettünk ki egy éjszakára, megfizethető áron.
Élvezni fogja és valószínűleg túléli
Egy hétköznap délutáni csoporthoz regisztráltam magam, mondván, ha reggel időben elindulok Szombathelyről, vígan tudok csatlakozni.
Csakhogy indulás előtti napon levelet kaptam, hogy nem jó, egyedül lennék a csoportban, legyen inkább az alternatív időpontként megjelölt másnap reggel.
Nagy választásom nincs, így másnap reggel 9-kor benyitok a szállásunkkal pont szemben lévő kis irodába, ahol kérdezem a hölgyet, hogy most hogyan tovább.
Sziklákról kell majd a vízbe ugrani, lecsúszni, kötélen leereszkedni. Élvezni fogja és valószínűleg túléli
– nyugtatgat. De én nem a rám váró kaland miatt vagyok kissé ideges, hanem mert még mindig egyedül vagyok.Ó, nem, mindjárt jön a kolléga, csak a kisbusszal összeszedi a csapatot a városban.
Nemsokára össze is áll a csapat. Kilencen vagyunk: három francia srác, három amerikai nő, egy német házaspár és jómagam. Na és a két túravezető.
A két kisbusszal 20-25 percig bolyongunk a Bled körüli hegyekben, egyre szűkebb és egyre meredekebb utakon, még végül a földút is elfogy alólunk. Egy melléképület oldalánál állunk meg.
Vigyázz, kész...
A vezetők kipakolják a szerelést, a szégyenlősebbek az erdőben, a kevésbé szégyenlősek a kisbusz mellett kapják magukra a ruhákat.
Kapunk neoprén ruhát, egy nagyon speckó cipőt, zoknit, sisakot, egy beleülő izét és néhány trükkös kampót, kötelet.
De a lényegtől még elég messze vagyunk földrajzilag. Először is fel kell menni a hegyre, a kanyonhoz ugye, amelyeknek közös jellemzője, hogy nem a főutak mellett vannak.
Így hát visszahajtjuk a neoprént derékig és nekiugrunk. Olyan 1-1,5 kilométert mehetünk hegynek fel a fák között, gyenge-közepes terepen. Nem fázunk.
Aztán egy rövid eligazítás következik, afféle canyoning gyorstalpaló, elmélet és gyakorlat, hogy mi mire való, mit csináljunk és főleg, hogy mit ne csináljunk.
Ne pisiljünk bele például a neoprén ruhába, mert az nem engedi át a vizet, és igen kellemetlen két óra elé nézünk.
Hipp-hopp, beugrunk a kanyonba
A túra maga az egyik leglátványosabb elemmel, az ugrással kezdődik. Gyakorlatilag beugrunk a kanyonba. 4-5 méter magas sziklapárkányról csobbanunk be az alant lévő kis sziklamedencébe.
Afféle bátorságtesztnek is felfogható, csak hát canyoningolni jó eséllyel azok jönnek, akik bele akarnak ugrani a vízbe egy szilapárkányról egy sziklamedencébe.
Aztán baktatunk lefelé a gyors folyású, hegyi folyócska medrében, kövekről-kövekre szökellünk, hol bokáig, hol derékig járunk a 6-8 fokos vízben. Néha csúszunk egyet-egyet.
Ha valami akadály elé érünk, akkor a vezetők elmagyarázzák a csapatnak, mi jön, és milyen felszerelést hogyan kell használni. Vigyáznak ránk, mert azért láthatóan elég nagy felelősség van rajtuk. Ha netán valaki nekicuppanna egy sziklának, az – ahogy ők fogalmaznak –
meglehetősen kényelmetlen lenne
.Vannak részek, amelyeket így is túl veszélyesnek ítélnek a vezetők, ezeket egyszerűen kikerüljük egy laza erdei sétával. Jól nézünk ki a neoprén ruhákban a fák alatt.
Beszűkül az ég
Egy pontnál hosszabban megállunk, és a vezetők közlik, hogy most megyünk be a kanyon rázósabb szakaszába, amelyet a víz mélyre és keskenyre vágott.
Ha ide bemegyünk, akkor nem lehet sem visszafordulni, sem az oldalán kijönni. Egyetlen kijárat a túlsó vége. Tudomásul vesszük.
Innentől kezdve már nem lehet olyan könnyen szökellni a folyóágyban. Az ugrások mellett kötélen csúszunk, ereszkedünk és eresztenek, barlangszerű helyeken verekedjük át magunkat.
A legzűrösebbek számomra a hegymászásos dolgok, merthogy a magasság nem az én terepem, de igyekszem figyelni, hogy hova tegyem a lábam, hogy fogjam a kötelet, hogy csinálják a nálam tapasztaltabbak, és legfőként, nem nézek le.
A legjobbak azok a részek, ahol a hidegvizes szilamedencékben lehet kicsit úszni, vagy csak nyakig belemerülve ücsörögni, amíg a többiek odaérnek. Kanyon-wellness.
És ami legalább ennyire élvezetes: magának a kanyonnak, a természet erejének, meghökkentően vad szépségének a látványa. Olyan világ, ami csak egy ilyen extrém megközelítésből tárul fel.
A túra ugrással kezdődött és ugrással végződik. Annyi különbséggel, hogy a vezetők szólnak, hogy lehetőleg fenékkel érkezzünk, mert sekély a víz.
Taps
Aztán megtapsoljuk magunkat, és visszacaplatunk a kisbuszhoz.
Nagyjából bő másfél órát tölthettünk a kanyonban, de azért kissé leszívott, no meg olyan izmokat dolgoztatott meg, amelyeket nem szoktam.
A raftinggal ellentétben itt nincs közös vacsora, élménymesélés, borozás, mindenki megy a dolgára. De azért egy darabig biztos nem feledjük.
