Átadták a Csaba utcai vasúti felüljárót

Lesz repülőtér a térségben – jelentette be Hende Csaba az ünnepségen. Részleteket nem árult el, a vasúti felül- és aluljáró már működik.

Kezdjük a meglepő bejelentéssel: Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője ünnepi beszédében azt mondta, hogy lesz repülőtér a régióban. Részleteket nem árult el, azt ígérte, hogy az LUK bővítésének jövő heti átadóján számol be erről részletesen.

Alul és felül

A pontos helyszínről sem beszélt, nem említette meg Vát és Porpác nevét sem, ahol éveken át folyt egy kínai befektetéssel tervezett repülőtér előkészítése. A történetről nagyon sokszor írtunk már, legutóbb A Simicska-Nyerges lobbi tett keresztbe a váti reptérnek? 2012. September 05. 08:08 a kormány ellenállásának lehetséges okait kerestük.

Átadták a Csaba utcai felüljárót
Impozáns látvány
Mészáros Zsolt

De vissza a Csaba utcába, ahol tényleg elkészült az impozáns felül- és aluljáró. Mindkét elnevezés jogos, hiszen a felüljárón az autók, az aluljáróban a gyalogosok és a biciklisek haladhatnak át a vasúti pálya alatt és fölött, szintbeli kereszteződés nélkül.

A létesítményt már bemutattuk Elkészült a Csaba úti felüljáró 2012. October 15. 19:05 , biciklivel le is teszteltük. Leírtuk az adatokat is, nem maradt más hátra, mint hogy közöljük, kész a felüljáró, talán most már meg is nyitották a forgalomnak, mert amikor mi dél körül távoztunk, még kint voltak az útlezáró bóják.

Az itt élők élete

Az biztos, hogy soha nem lesz ennyi sötétöltönyös, kiskosztümös ember a létesítményen és a környékén, mint az avató ünnepségen. Szinte már aggódtunk, hiszen jó nagy helyet foglalt el a tömeg, akik között azért elvétve láttunk néhány érdeklődő civilt is.

Átadták a Csaba utcai felüljárót
Soha ennyi sötétöltönyös
Mészáros Zsolt

De a többséget a politikusok és kísérőik tették ki, meg persze a vasúti szakma. Mert ennek a beruházás a GySEV volt a gazdája, ők pályáztak uniós forrásra, és nyertek is. Az építkezés része volt – persze hosszú lobbizás eredményeként – a Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal felújításának. A vasútvonalat már tavaly átadták, az ünnepség alatt is közlekedtek a vonatok, vasúti gépek a felüljáró alatt.

A beszédek hosszú sorát Völner Pál, a nemzeti fejlesztési minisztérium infrastruktúra-fejlesztésért felelős államtitkára kezdte, azzal, hogy régi igényt elégítenek most ki, ami nem csak a vasúti közlekedés biztonságát növeli, de az itt élők életét is megkönnyíti.

Ahol munka van, ott minden van

Megemlítette azt is, hogy a teljes felújítás (ami magában foglalja a vasútvonal villamosítását, síncseréjét, az állomások felújítását, az új vasúti átkelőket, a felüljárót) összesen közel 50 milliárd forintba került, ebből 40 milliárdot az EU finanszírozott.

Átadták a Csaba utcai felüljárót
Hende Csaba bejelent
Mészáros Zsolt

Hende Csaba nagyívű gondolatmenetben fejtette ki, hogy a vasútvonal két részre osztja Szombathelyt, az egyik többségében a lakóterület, a másik az iparé és a gazdaságé, az emberek erre járnak dolgozni, és eddig hosszú időket kellett várni a vasúti átjáró zöld jelzésére.

De – mint mondta – két és fél éve elkezdődött az ország újjáépítése, az előző kurzusok nyakig eladósították az országot és a várost, az új kormány a munka alapú rendszert állította középpontba. Mert ahol munka van, ott minden van, az egyedüli értelmes életforma a reggeltől estig végzett munka.

Lesz gyorsforgalmi 86-os

Hende szerint ezt szolgálja a szakképzés átalakítása, mert a célja az értékteremtő munkára való felkészítés. A felsőoktatásban pedig az ipar és a gazdaság szempontjai érvényesülnek. Létre fogják hozni a Szombathely, Szentgotthárd, Zalaegerszeg autóipari térséget, ami a remények szerint a jövőben Győrt és Kecskemétet megelőzve a német autóipar legfőbb hazai hídfőállása lesz. Mert az autóipar modern, magas tudást igénylő iparág.

Átadták a Csaba utcai felüljárót
Az átvágott szalag darabjaival
Mészáros Zsolt

De a legnagyobb prioritást a közlekedés kapta, annak minden formája. Így meg fog épülni a gyorsforgalmi 86-os főút M86: Megnéztük, tényleg épül 2012. August 07. 18:04 , aminek nagyon fontos szerepe van a munkahely-teremtésnek. És ekkor történt a meglepő bejelentés, miszerint megépül egy kereskedelmi repülőtér a térségben, részletek a jövő héten.

Puskás Tivadar polgármester szerint a felüljáró tulajdonképpen híd, ami összeköt városrészeket, időszakokat. Összeköti az előző és a mostani városvezetés szorgalmát és szándékát is. Szerinte a Csaba utcai felüljáró a budapesti BAH-csomópont mása, az is közlekedési tengelyeket kapcsol össze.

Mosolyogva, integetve

Meglepődtünk volna, ha nem említi meg a mentőket, Puskás kiemelte, a kerékpáros és gyalogos aluljáró olyan széles, hogy szükség esetén egy mentőautó is elfér benne.

Átadták a Csaba utcai felüljárót
Elől Dávid Ilona, GySEV elnök, MÁV vezér, hátul Puskás Tivadar
Mészáros Zsolt

Kövesdi Szilárd, a GySEV vezérigazgatója felidézte a korábbi eseményeket, és bejelentette, hogy 2013. végére a nemrég átvett vasúti vonalakat is villamosítják. Németh Miklós, a kivitelező Közgép Zrt. vezérigazgatója is felszólalt, de csupán köszönetet mondott mindenkinek, és gyerekkori élményeit mesélte, mivel ő Szombathelyen gyerekeskedett.

Aztán a történelmi egyházak képviselői felszentelték illetve megáldották a felüljárót, végül pedig a jelenlévő nagyemberek nagy, fekete állami autókon végighajtottak a felüljárón. Közben mosolyogtak és integettek az ünneplőknek, akik gyalogosan követték őket.

Érdekességek

A felüljáró 155 méter hosszú, a forgalmi sávok 3,5, illetve négy méter szélesek. Az aluljáró alagútja 52 méter hosszú, szélessége és magassága egyaránt három méter. A felüljáró hét pilléren áll, az acélszerkezet 210 tonna súlyú. A felüljáró 2,5 milliárdba került, a munka során 500 tonna betonacélt, 3200 köbméter betont építettek be, 35 ezer köbméter földet mozgattak meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Elkészült a Csaba úti felüljáró

Mégpedig a tervezett határidőnél 102 nappal korábban.

Már majdnem kész a Csaba utcai felüljáró

Úgy hallottuk, hogy az utolsó simításokat végzik a hetekben a szakemberek a Csaba utcai felüljárónál. Megnéztük, és tényleg.

A Simicska-Nyerges lobbi tett keresztbe a váti reptérnek?

Vadásznak és vadásztatnak a tervezett repülőtér területén. Orbán Viktor ezért mondta, hogy káros lenne a turizmus számára?

M86: Megnéztük, tényleg épül

Ahogy ma már beszámoltunk róla, újra a munkagépeké a Stonehenge-nek csúfolt rondaság.

Kész a Csaba úti bringás aluljáró

Avató kerekezésre készülnek a szombathelyi biciklisek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet