Eddig: 1 671 363 / 3 000 000 Ft, 80 támogató. Még6nap.
Légy része az igazságnak!

A Simicska-Nyerges cégbirodalom tett keresztbe a váti reptérnek?

Vadásznak és vadásztatnak a tervezett repülőtér területén. Orbán Viktor ezért mondta, hogy káros lenne a turizmus számára?

A Vát és Porpác mellé tervezett repülőtérről a napokban többször is írtunk, így most csak az utolsó hetek történéseit elevenítjük fel. Tavaly ősszel már mindenki beletörődött abba, hogy nem épül meg a reptér, bő egy hónapja aztán Kovács Ferenc, a megyei közgyűlése elnöke azzal a hírrel tért haza Kínából, hogy mégiscsak lesz itt repülőtér Meglepő fordulat, lesz Vát-porpáci reptér 2012. July 26. 12:39 , logisztikai központ, és ami ehhez kell.

A vadászat felől közelítünk

Alig telt el egy hét, a kormány visszavonta Már nem kiemelt projekt a váti reptér 2012. August 17. 14:23 azt a kormányrendeletet, amit még a Bajnai-kormány hozott, és ami kiemelt beruházásnak minősítette a tervet. Egy héttel ezelőtt aztán a megyei napilap online oldalán megjelent egy interjú Orbán Viktorral, amiben a miniszterelnök kijelentette, a repülőtérre nincs meg a pénz, ráadásul a terület a turizmusra alapoz, és azt tenné tönkre a légikikötő.

Ilyen lett volna a magasból a repülőtér

A szakemberek azonnal cáfolták Orbán szavait Politikai okokból nem épül meg a vát-porpáci reptér? 2012. August 28. 10:41 . Barta Balázs, a beruházást előkészítő Sia-Port Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, a kínai fél leigazolta a szükséges összeget, a környező települések lakói pedig népszavazáson álltak ki a repülőtér-építés mellett.

Kíváncsiak lettünk, milyen turizmusra is gondolt a miniszterelnök, és mit tenne tönkre a létesítmény. Mint tudjuk, Szombathely nincs a legismertebb turisztikai központok között, Sárvár azonban jelentős fürdőváros, de a sárváriak sohasem ellenezték a repteret. Ekkor keresték meg lapunkat, mondván: a vadászat felől kell megközelíteni a kérdést. És korántsem csak azért, mert az említett kormányrendeletet Orbán távollétében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írta alá, akiről köztudott, hogy szívesen fog a kezébe vadászpuskát. (Gond is volt abból, hogy védett madarakat szeretett volna vadászhatóvá tenni.)

14 ezer hektáron

Az Országos Magyar Vadászkamara Vas megyei Szervezete segítségével megtudtuk, hogy a Vát, Porpác és Nemesbőd közti területen – ahova a repteret tervezték - valóban komoly vadászat és vadásztatás folyik.

Nem támogatott video formátum
Video: A terület légi videón - 1:25-kor ér a gép a tervezett repülőtér helyszíne fölé

A terület kétharmadának vadászati joga a Sárvári Mezőgazdasági ZRt-é . A maradék egyharmad Nemesbőd határában van, így már messzebb esik a tervezett repülőtértől - ezen a részen a Sormásvölgye Vadász Társaság vadásztat.

A Sárvári Mezőgazdasági ZRt. honlapján szerepel is a vadászat , mint húzóágazat. Vadászterületük 14 ezer hektár, évente terítékre kerül 150 szarvas, 120 őz, és közel 400 vaddisznó – írják. Lehet egyéni és társas vadászatokat folytatni és tavaszra még szalonkavadászatot is hirdetnek.

Ezek után megkerestünk egy vadász szakértőt, aki azt írta le nekünk, hogy a repülőtér megépítésének és működésének komoly következményei lennének a vadállományra.

Kevesebb lenne a vad

Az építkezés miatt csökkenne a vadak élettere, a megszűnő mezőgazdasági kultúrák miatt kevesebb lenne a természetes táplálékforrás, a folyamatos zaj- és fényterhelés pedig állandó zavarást jelentene. A szakértő szerint nem csak a reptér közvetlen területe, hanem a szélesebb környezete is károsodna, nagy területeken indulna el az élőhelyek pusztulása, ami hosszabb ideig is eltartana.

Így helyezkedett volna el a repütér a települések között
Nyugat.hu

Erdő nélkül a vadállomány sem létezhet tartósan, hiszen az erdő a vad természetes és mással nem helyettesíthető élettere – írja. Hozzáteszi, hogy a Sárvár környéki erdők kínálta változatos élettér lehetővé teszi, hogy a hazai vadfajok rendkívüli genetikai értékei érvényesüljenek, és híres trófeákban öltsenek testet.

Szóval, a repülőtér komoly veszélyt jelentene a környék vadgazdálkodására, a vadak elvándorolnának, és az itt zajló vadásztatás bevételei jelentősen csökkennének.

Kié a Sárvári Mezőgazdasági ZRt.?

Utánanéztünk a sárvári cég történetének. A kezdetek az ötvenes évekre nyúlnak vissza, majd a törvényi változások miatt 1992-ben jött létre a korábbi állami gazdaságból a Sárvári Mezőgazdasági Rt. A cég egyike volt annak a 12 állami gazdaságnak, amit 2002-ben, az Orbán-kormány a választások elvesztése után rohammunkában privatizált.

A sárvári szövetkezet később az ún. Mezort-csoport tagja lett. A Mezort ZRt. 2004-ben alakult meg, két korábbi cég összevonásából, az általuk vezetett cégcsoporthoz jelenleg kilenc cég tartozik. Köztük a Sárvári Mezőgazdasági ZRt ., és a szombathelyi Tangazdaság ZRt. is.

A szocik sem háborgatták

A Mezort ZRt. egyik tulajdonosa és vezető tisztségviselője pedig az a Nyerges Zsolt, akiről köztudott, hogy szoros kapcsolatban áll Simicska Lajossal, és a Fideszhez kötődő cégbirodalommal, ő Közgép ZRt. elnöke is. Tavasszal az origo.hu járt utána Nyerges kapcsolatainak , a cikk alján keretben foglalják össze gazdasági érdekeltségeit, amiben komoly része van a Mezort ZRt-nek.

Az origo.hu cikkében megemlítik Leisztinger Tamást is, aki az MSZP-hez kötődő vállalkozóként vált ismertté. A 12 privatizált állami gazdaságból 11 céget Fidesz-közeli vállalkozók kaptak, egyet, az Alcsiszigeti Mezőgazdasági ZRt-t azonban Leisztinger cége. Valószínűleg ennek tudhat be, hogy később sem került az ügy a politikai viták középpontjába.

Testvéri szeretet

Szintén az origo.hu írta meg ez év januárjában , hogy Nyerges Zsolt testvére, Nyerges Attila politikai főtanácsadó lett az új nemzeti fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné mellett. (Elődje, Fellegi Tamás egyébként támogatta a repteret.) A lap arra is céloz, hogy a korábbi miniszternek, Fellegi Tamásnak azért kellett távoznia, mert több konfliktusa is volt a Nyerges Zsolthoz kötődő gazdasági körrel.

A terület a földről nézve
Mészáros Zsolt

És, hogy ez miért is fontos? Mert Hende Csaba honvédelmi miniszter lapunknak úgy nyilatkozott Hende: A váti repülőtér csak a beruházó szándékától függ 2012. September 01. 13:32 , hogy a reptér kiemelt státuszának visszavonásáról szóló rendeletet a kormány Fejlesztési Kabinetje hozta meg.

A Fejlesztési Kabinetet ez év júniusában hozta létre a kormány , a kabinet elnöke a miniszterelnök, tagja a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a nemzeti fejlesztési miniszter, és a nemzetgazdasági miniszter. Tehát, ők döntöttek arról, hogy a Vát és Porpác mellé tervezett repülőtér ne legyen kiemelt beruházás.

A kör bezárul

Szóval, a kiemelt státuszt visszavonó testület tagja mellett dolgozik az a Nyerges Attila, akinek testvére, Nyerges Zsolt jelentősen érdekelt lehet abban, hogy Vát és Porpác mellett ne épüljön meg a repülőtér, és a nevéhez kötődő cégcsoport egyik cége, a Sárvári Mezőgazdasági ZRt. továbbra is folytathassa ott a vadásztatást. A ZRt. honlapján egyébként éves nettó árbevételként egymilliárd 601 millió forint szerepel.

Természetesen nem állítjuk, hogy a fentebb részletezett ügyek miatt tornyosultak és tornyosulnak az állami akadályok a reptér megépítése előtt. De informátorunk szerint így talán jobban érthető, milyen turizmust féltett Orbán Viktor a tervtől.

Ahol Simicska pihen

A Sárvári Mezőgazdasági ZRt. működteti a sárvári Vadkert fogadót is, úgy tudjuk, ide szívesen jár a Simicska házaspár is, állítólag saját lakosztályuk is van a fogadóban. Sőt, nem hivatalos infók szerint itt rendezték meg lányuk esküvőjét is. Mi is meglátogattuk a fogadót, íme, kollégánk beszámolója.

Az éttermen spóroltak

A sárvári fürdő mögött elhelyezkedő fogadóba tartunk, könnyen meg is találjuk, hiszen óriási útjelző tábla mutatja, hogy hol kell lekanyarodni a főútról. Az épület szépen felújított, a recepciós mosolyogva tessékel be minket, mutatva az alagsorba vezető lépcsőt: ott van az étterem.

Vadkert fogadó
Galériánk a fogadóról
nyugat.hu

Kicsi, zsúfolt és ablaktalan helyiségbe jutunk. Mint később megtudjuk, ez azért nem sikerült olyan színvonalúra, mint a többi helyiség, mert a tulajdonosok nem szántak pénzt a belsőépítészre, maguk vették kezükbe a dolgokat. Az étterem vendégeinek nagy része a fogadóban szállt meg, mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy estek be az utcáról. A kiszolgálás előzékeny és udvarias. Az első hosszabb várakozást leszámítva egyébként minden flottul ment, az ételek pedig ízletesek.

Nem sárváriak, nem helyiek

Leginkább német szót hallunk, a jól szituált, felső középosztálybeli vendégeket céloztak meg. 2012. júliusi a vendégkönyv első bejegyezése, akkor adták át a felújított létesítményt. Azóta pedig már egy jó százfős lagzit is lebonyolítottak, igaz nem egy vendégnek, hanem a főnökség családjából ment valaki férjhez. Sátrat húztak fel hozzá az udvaron. Hogy ki is a főnökség, azt hiába tudakoljuk többször is.

Nem sárváriak, nem helyiek

– ennyit sikerült kihúzni a pincérekből és a recepciósból. Az tehát valószínű hétpecsétes titok, hogy kinek az éttermében is ettünk, legalábbis ezt nem szívesen kötik a vendégek orrára. A szobákba azért még benézünk. Minden pompa nélküli, egyszerű bútorzat és vizes blokk.

Ezt belsőépítész tervezte. De az éttermet nem. Nem is sikerült jól eltalálni. A régi sokkal jobb volt. Akárcsak a recepció, az is elég gyengére sikeredett

– teszi még hozzá a hölgy. Mi pedig ételtől jól-, információval kevésbé jól lakottan távozunk.

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Hende: A váti repülőtér csak a beruházó szándékától függ

A honvédelmi miniszter kijelentette, megépülhet a Vát és Porpác mellé tervezett repülőtér. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget is.

Politikai okokból nem épül meg a vát-porpáci reptér?

A miniszterelnök szerint nincs rá pénz, és rossz hatással lenne a turizmusra. A szakemberek cáfolják Orbán Viktor szavait.

Már nem kiemelt projekt a váti reptér

Pár hete még arról volt szó, hogy alapkőletétel lesz, tegnap óta pedig kormányrendelet teszi nem kiemelt projektté a váti repteret. Megfúrták a kormányhoz közel álló gazdasági lobbik?

Meglepő fordulat, lesz Vát-porpáci reptér

A tervezettnél is nagyobb Vát-porpáci repteret és kínai logisztikai arzenál ígéretét hozta magával Kínából a Vas megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet