Csak Facebook-hirdetésekre többet költött a Fidesz a borsodi időközin, mint amennyit szabadna

Koncz Zsófia posztjait múlt csütörtökig több mint ötmillió forintért hirdették.

Az RTL Klub Híradója számolt be róla, hogy csak a Facebookon többet költött a fideszes jelölt, Koncz Zsófia a borsodi választókörzetben tartott vasárnapi időközi választáson, mint amennyit a törvények lehetővé tesznek.

Koncz, aki végül megnyerte a választást Megmaradt a Fidesz kétharmada, Koncz Zsófia győzött Borsodban 2020. October 11. 21:02 , egyben tartva így a fideszes kétharmadot, kampánya során nagyban támaszkodott a Facebook-oldalára, amit alig hét hónapja hoztak létre, és mára 20 ezer követője lett. A Facebookon lehetőség van arra, hogy megnézzük, egyes politikusok mennyit költöttek hirdetésekre, és így derült ki, hogy Koncz Zsófia posztjait múlt csütörtökig több mint ötmillió forintért hirdették, azaz ebben még a kampányhajrá költései benne sincsenek.

A Facebook későbbre ígért részletes elszámolást a csatornának, de annyit közöltek, hogy a végeredmény legalább 5,5 millió forint lesz, ez azonban már önmagában több, mint amennyit egy jelölt a hatályos jogszabályok szerint kampányolásra költhet.

A kampányköltéseket amúgy a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette Állami Számvevővszék ellenőrzi, ha úgy találják, hogy valaki túllépte a megengedett költési keretet, akkor a túllépés összegének kétszeresét kell visszafizetnie a költségvetésbe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek