Csak semmi pánik, újabb fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok

A március 11. és július 3. között lejáró papírok Magyarországon december 15-éig érvényesek.

A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarországon december 15-éig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség idejére is írták.

A letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre azonban eltérő szabályok vonatkoznak - hívták fel a figyelmet.

A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, az új kormányrendeletnek köszönhetően kellő idejük lesz az állampolgároknak az ügyintézésre - jelezték.

Könnyítés az is, hogy a legtöbb elkészült okmányt a veszélyhelyzet után is postai úton kézbesítik, egyszerűbb lesz a vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, és újraindulnak a kormányablakbuszok is, amelyek menetrendje a kormanyablak.hu oldalon érhető el - ismertették.

A közlemény szerint a járvány elleni eredményes védekezés részeként a kormány meghosszabbította a veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok érvényességi idejét, hogy csökkentse az ügyfélszolgálaton a személyes találkozások számát.

Ennek köszönhetően a kormányablakok ügyfélforgalma a veszélyhelyzet ideje alatt mintegy 2,4 millióval kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában - írták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek