A tervező ki sem ment a helyszínre, nem nézte meg az adottságokat, papíron készítette el a terveket - többek között ezt mondta Tóth Kálmán tanácsnok, városi képviselő a múlt heti közgyűlés utáni sajtótájékoztatón
Új Schaeffler-gyár, vízelvezetés és városi céges ügyek 2019. November 29. 15:08 .
Jó tervnek tűnt
A csapadékvíz-elvezetési felújításról volt szó, ahol botrány jön botrány után. A projektet tavasszal indították, 800 milliós uniós támogatásból, nyolc helyszínen.
Az egyes szakaszokra külön írták ki a közbeszerzési pályázatot, így a fővállalkozó sem volt ugyanaz a nyolc helyszínen, az alvállalkozók meg főleg nem, de erről később.
Két helyszínen, a Joskar-Olán és a Stromfelden minden különösebb gond nélkül lezajlott a felújítás, a többi utcában azonban sorra jöttek elő a gondok, már a nyár közepétől.
Amit lehet, azt elrontották
A Rumi úton
Nagyon komoly gondok vannak a Rumi úti csapadékvíz-elvezetéssel 2019. July 18. 18:22 túl magas hídfejeket és túl keskeny kocsibejárókat építettek, az árkot sem bélelték ki rendesen. A Dozmat és a Vas Gereben utcákban
Tovább folytatódik a szombathelyi csapadékvíz-elvezetési rendszer körüli őrület 2019. October 29. 12:28 a közlekedést akadályozó törmeléket hagytak az építők.
A Szent Imre herceg utcában
Áldatlan állapotok a szombathelyi Szent Imre herceg utcában is: kátyúk, tönkretett hidak és járdák, közben pedig áll a munka 2019. November 04. 18:50 tönkretették a kapukhoz vezető hidakat, sártengert hagytak maguk után. Hasonló volt a helyzet az Áchim András utcában
Úgy néz ki a szombathelyi Áchim András utca, mintha hurrikán söpört volna végig rajta 2019. November 07. 15:25 is. A sort hosszan folytathatnánk.
Általános panasz volt, hogy a lakók által korábban saját költségükön megcsináltatott szélesebb és jó minőségű kapubejárókat tönkretették, helyettük egyforma, négy méter széleseket építettek. Amikre nehéz, sok esetben a helyi viszonyok miatt lehetetlen felhajtani biztonságosan.
Az oladiak például nyílt levélben követelték
Nyílt levélben követelik az oladi lakók, hogy függesszék fel a csatorna-felújítást, mert ez a munka elfogadhatatlan 2019. October 09. 14:16 , hogy függesszék fel a munkát, amíg nem orvosolják a problémákat.
A lakók mindenhol panaszkodtak arra, hogy semmiről nem értesítették előre őket, volt, aki nem tudott kihajtani, volt, aki nem tudott hazamenni kocsival. Sokan voltak, akik inkább a régi állapotokat kívánták vissza, mint a felújítás viszontagságait.
Meg is zsarolhatták a lakókat
Tóth Kálmán azt is elmondta, hogy az egyik alvállalkozó embere azt kérdezte a lakótól, mennyit ér meg neki, hogy ne vágják el a villanyvezetékét, egy másiknál esetben felajánlották, hogy plusz pénzért normálisan megcsinálják a kapubejárót.
A Rumi úton utólag vágták le a magas hídfejeket:
A lakossági panaszok alapján az októberben megalakult új városvezetés keményebben fellépett, gyakorlatilag - a két problémamentes helyszín kivételével - mindenhol dolgoznak még, javítják a hibákat, pótolják az elmaradt munkákat. Volt olyan, ahol a fővállalkozó elzavarta az egyik alvállalkozót, mert az ország másik feléből érkezett munkások minősíthetetlen munkát végeztek.
A projektnek az érintett lakók a legnagyobb kárvallottjai, mint a november végi közgyűlésen Kemény határozat a Vasivíz Zrt. igazgatóságának, átvilágítják a Haladást, lesz otthona az SZKKA-nak 2019. December 02. 11:54 elhangzott, hogy az ő problémáik megoldása a legfontosabb. De arra is oda kell figyelni, hogy az uniós támogatás miatt szigorú ellenérzésen megy át majd a felújítás, és be kell tartani a december 31.i határidőket.
Biztos, hogy nem egyedi esetről van szó
Illés Károly volt polgármester a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón
Új Schaeffler-gyár, vízelvezetés és városi céges ügyek 2019. November 29. 15:08 azt mondta, az elképzelés jó volt, és ebből lehetett volna egy jó beruházás is. Ez igaz, de ez a 800 milliós, elrontott beruházás magán viseli az állami és önkormányzati projektek minden negatív tünetét.
Így most az új önkormányzatnak kell gyorsan rendet tenni, ami már el is kezdődött, A közgyűlés döntésével független szakértővel vizsgáltatják át az egészet, a tervezéstől a közbeszerzésen át a munka befejezéséig, ígéretük szerint nem marad következmények nélkül a történet.