A cseh egészségügyi miniszter szükségállapot kihirdetését fogja javasolni

Attól tartanak, hogy néhány héten belül hiány lehet a lélegeztetőgépel ellátott kórházi ágyakból.

Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.

„Ezt mindenképpen meg kell tennünk. Anélkül nincs sok esélyünk. Úgy gondolom, hogy ezt már a kormány következő ülésén megteszem” – válaszolta Roman Prymula a Respekt.cz internetes hírportálnak hétfőn arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány erősödése miatt kérni fogja-e a szükségállapot kihirdetését.

„Támogatni fogom a javaslatot” – reagált Andrej Babis kormányfő Prymula bejelentésére hétfő este a Nova kereskedelmi televízió vitaműsorában. Babis szerint az egészségügyi miniszter kedd folyamán tájékoztatja érintett miniszterkollégáit elképzeléseiről és a részletekről. „Arra számítok, hogy szerdán rendkívüli kormányülés lesz, és foglalkozni fogunk a javaslattal” – szögezte le Andrej Babis.

A cseh kormány március 12-én hirdette ki a szükségállapotot, amely több hosszabbítás után május 17-ig volt érvényben. A kabinet legközelebbi ülésére jövő hétfőn kerül sor.

Prága

A jelenlegi szabályozás szerint a szükségállapotot a kormány hirdeti ki legfeljebb 30 napra, de haladéktalanul értesítenie kell döntéséről a képviselőházat, amely azt megerősíti, vagy hatályon kívül helyezi.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke is azt mondta a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában, hogy mérlegelni kellene valamiféle vészhelyzet kihirdetését, mert gondok adódhatnak a szükséges egészségügyi személyzet biztosításával.

Az egészségügyi miniszter már a múlt pénteken jelezte, hogy a héten az óvintézkedések további szigorításával kell számolni. Elsősorban a gyülekezés korlátozásáról van szó. Vasárnap egy másik nyilatkozatában azt mondta, hogy napokon belül legfeljebb 20 személyben korlátozzák a szabadidős tevékenységekben való részvételt. Részletek egyelőre nem ismeretesek.

Csehországban szeptember folyamán gyorsan emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelést igénylő súlyos esetek száma. Sokan attól tartanak, hogy néhány héten belül esetleg hiány lehet a speciális, lélegeztetőgépel ellátott kórházi ágyakból.

Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn közölt legfrissebb kimutatások szerint jelenleg 820 személyt kezelnek a kórházakban, ami több mint négyszerese a hónap eleji számoknak. Az orvosok szerint 175 személy esete minősül súlyosnak, ők lélegeztetőgépre szorulnak. A koronavírus okozta halálesetek száma hétfőn 615-re emelkedett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek