Csoportterápia beteg demokráciák civiljeinek

Bár az illiberalizmus igazi zászlóshajója Magyarország, a közép-európai régió több országában is hatalomra kerültek olyan illiberális kormányok, amelyek megbetegítették a rendszerváltás óta így-úgy kiépült demokratikus államot.

Ezeket a kormányok ugyanúgy a választópolgárok választották Magyarországon, mint Lengyelországban, de ők is válthatják azt le, mint történt az Horvátországban.

Hirtelen jött, de nem váratlanul, mert a 2010-2014 között kiépült, azóta megszilárdult rendszerből logikusan következnek az ehhez hasonló törvények. Az illiberális demokráciáknak sajátja, hogy a hatalomnak ki kell szorítania a vele szemben kritikus véleményeket.

Így értékelte a Stop Soros kampány nyomán benyújtott újabb civil-ellenes törvényjavaslatot az ezzel leginkább megcélzott két civil szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Magyar Helsinki Bizottság egy szerda esti pódiumbeszélgetés felütéseként, ahol a közép-európai demokráciák illiberális fordulatáról beszélgettek a régió több emberi jogi civil szervezetének képviselői.

A törvénnyel a kormány még messzebbre menne a tavaly júniusban a parlamenten keresztülvitt civil-listázásnál, és az adatszolgáltatás mellett a külföldről kapott támogatásának 25 százalékát követeli a “migrációt segítő” civil szervezetektől, valamint a határ körzetéből is kitiltaná őket.

Abcúg.hu

A szerdai beszélgetés apropóját egy frissen publikált jelentés adta, ami az illiberális állam kiépülésének állomásait veszi végig Lengyelországban, Magyarországon, Horvátországban és Szerbiában. A Magyarországot képviselő TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság mellett horvát és lengyel szervezetek munkatársai beszéltek arról, náluk hogy indult sorvadásnak az alkotmányosság és a jogállamiság a hatalomra kerülő illiberális kormányok munkája nyomán.

Lengyel párhuzam

Mikor már azt hittük, hogy Lengyelország végigjárta a demokratikus fejlődés útját, és már az utolsó rubrikákat is kipipáltuk volna egy liberális demokrácia kelléklistáján, akkor jött a 2015 őszi országgyűlési választás, és felrázott minket: a demokráciát sosem szabad adottságként kezelni, bármikor elveszíthetjük

– magyarázta Malgorzata Szuleka, a lengyel Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért, az egyik legrégebbi lengyel emberi jogi szervezet munkatársa.

Lengyelországban a Lech Kaczynski vezette jobboldali-populista Jog és Igazságosság Pártja (PiS) kormányzása óta alkotmányos válságot idézett elő azzal, hogy törvényi úton ellehetetlenítette az Alkotmánybíróság működését, majd az e törvény alkotmányellenességéről szóló AB-rendelkezést nem tette közzé a hivatalos közlönyben.

Később az igazságszolgáltatási reformokkal a független bíróságoknak ment neki a kormány. Egymás után több olyan törvényt is hoztak, amely a bírák kinevezési rendjének megváltoztatásával, a régi bírák nyugdíjazásával, valamint a bíróságok független ellenőrzését végző testület átrendezésével politikai irányítás alá vonná az igazságszolgáltatást.

Civilek terítéken

Lengyelországban is elkezdődött a civil szervezetek egy részének démonizálása, igaz, konkrét jogi fegyverkezésig még nem fajult a dolog. A vörös posztó a lengyel kormány szemében, ha egy szervezet a családon belüli erőszak áldozatait, vagy a menekülteket segíti.

Ezek a szervezetek jelenleg semmilyen állami támogatást nem kapnak a munkájukhoz. Az első csoportba tartozók azért, mert a “gender ideológia” terjesztésével aláássák a hagyományos családi értékrendet, a másiktól pedig arra hivatkozva tagadja meg a támogatást a kormány, hogy még folyamatban van az új migrációs törvény kidolgozása.

A lengyel civil társadalomnak így is voltak sikerei 2017-ben, amikor az abortusz teljes tilalmát bevezető törvényjavaslat ellen szervezett tiltakozás, a Czarny Protest (Fekete Tiltakozás) elérte, hogy a javaslatot visszavonják.

Hat hónap után ment a kormány

Horvátország akár sikersztorinak is tekinthető, amennyiben a civil szervezetek mozgósító ereje és az ezt övező médiafigyelem hatására hat hónap kormányzás után bedőlt a keresztény-konzervazív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vezette jobboldali-szélsőjobboldali kormánykoalíció. Igaz, ebben azért nagy szerepe volt a miniszterelnökhelyettes-pártelnököt érő korrupciós vádaknak is, aminek a másik felén épp a magyar MOL és horvát leányvállalata, az INA volt.

Most ugyan nem vagyunk illiberális demokrácia, de ez még mindig egy köztes állapot, ugyanis az új választások megint a HDZ győzelmét hozták, ami most nem támadja szándékosan a liberális demokrácia alapjait, de ettől még ez része a világképüknek

– magyarázta Ivan Novosel, a zágrábi Human Rights House igazgatója, aki – mint viccelődve megjegyezte – maga is Soros-bérenc, hiszen a Central European University (CEU) volt hallgatója.

Az EU is vastagon benne van

Novosel hangsúlyozta: nem a semmiből jöttek az illiberális kormányok a közép-európai társadalmak nyakába.

A probléma ott kezdődik, hogy a társadalmaink illiberálisak.

Novosel szerint az Európai Unió is vastagon benne van az illiberális rendszerek kiépülésében. Szerinte a csatlakozási folyamatnak pont arról kellett volna szólnia, hogy kineveljen egy az európai értékeket és az emberi jogi normákat ismerő és osztó, politikailag is aktív generációt.

Ehelyett arra költötték a pénzt, hogy intézményeket reformáljanak meg és tegyenek demokratikussá, közben meg a választók említett új generációjának 50 százaléka a melegházasság ellen van, 70 százalékuk pedig nem örülne neki, ha szomszédja szerb nemzetiségű lenne

– mondta.

Novosel szerint logikus következménye volt a szociálisan gondoskodó állam halálának és a régiót sújtó gazdasági recessziónak, hogy az emberek a nacionalizmusban találtak valamiféle menedéket. Horvátországban

a jó öreg 19. századi szerb-gyűlölet és a tradicionális horvát katolicizmus

mindig bevethetőek – mondta Novosel. Innentől már csak egy lépés volt az említett keresztény-konzervatív kormánypárt választási győzelme.

Megerősítésre mindenképp jó volt

A panelbeszélgetés, ahogy az apropóját adó jelentés is egyfajta önmegerősítő – és egymást megerősítő – jelleget kapott. Haraszti Miklós emberjogi aktivista, az EBESZ korábbi sajtószabadság-felelőse, az ENSZ fehéroroszországi megbízottja zárásként például arról beszélt, csak idő kérdése, és az embereknek elege lesz az eredendően korrupt illiberális kormányokból, és maguk állítják vissza a demokráciát.

A nyugati érett demokráciáknak is megvolt a maga krízise, csak nekik már sajátjuk az a tapasztalat is, hogy ez soha sem végleges

– mondta.

Szabó Máté, a TASZ szakmai vezetője szerint az illiberális demokráciákban a jogvédő szervezeteknek stratégiát kell váltaniuk és más léptékben mérni a sikereiket is.

Egyértelmű, hogy mi magunk nem tudjuk lebontani az illiberális demokráciát, egy-egy tégla kiütése lehet inkább a célunk, és ha mások is ezt teszik, az egy idő után elvezethet az alkotmányos demokrácia visszaállításához.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet