Csurig vannak a magyar börtönök, szállítgatják a rabokat ide-oda

Az embercsempészek és a migráció miatt alakult ez így a magyar kormány szerint.

A becslések szerint az összes fogvatartott 11%-át áthelyezték idén januárban, az Átlátszó pedig arra volt kíváncsi, hogy mi állhat ennek hátterében, s arra jutottak, hogy az ok leginkább a túlzsúfoltságban keresendő, bár a probléma nem újkeletű.

Az említett időszakban összesen 1068 fogvatartottat szállítottak át egyik börtönből a másikba: például a Budapesti Fegyház és Börtön 45 főt helyezett át máshova, 41 új rabot pedig más börtönből fogadott, de volt olyan intézmény, ahová több mint száz fogvatartott érkezett máshonnan.

A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) kutatója, Krámer Lili elmondta, erre a „telítettségkiegyenlítésre való törekvés” és a férőhelybővítés hiánya miatt van szükség, ám ez nemcsak a rabok, hanem a családtagok életét is megnehezíti, hiszen így elég nehéz megoldani a látogatásokat.

Ennek ellenére a probléma továbbra is fennáll, ugyanis 1990 óta nem voltak annyian börtönben, mint most, pedig azóta csökkent a népesség, s az összesített telítettség tavaly decemberben 107%-os volt, de Székesfehérvárott (128%) és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bv intézetben (120%) sem volt jobb a helyzet.

A magyar kormány szerint az embercsempészek és a migráció miatt nő a fogvatartottak száma, de az MHB úgy véli, hogy eleve nincs is elég hely, s már évekkel ezelőtt tervben volt, hogy bővítés lesz, de az adatok alapján eddig csak feleannyi új férőhely lett, mint ami kellett volna.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet