Csúzlival lőtte ki riválisa szélvédőjét

Válófélben lévő feleségén és annak új párján akart elégtételt venni sérelmei miatt a csornai férfi. Csaknem kétmillió forintos kárt okozott.

A vádirat szerint a 42 éves férfi az elmúlt tél egyik éjjelén döntött - rosszul. Nyugtató szerek hatása alatt magához vett egy horgászcsúzlit és néhány csapágygolyót, majd elindult haragosainak otthona felé. Ekkor látta meg a válófélben lévő felesége új párjának autóját.

A férfi az utcán parkoló autó bal hátsó szélvédőjét egy csúzliból kilőtt csapágygolyóval betörte, a teljes bal oldalát végigkarcolta, motorháztetejét körömlakklemosóval leöntötte, valamint az első szélvédő jobb felső sarkát is megrongálta.

A rendőrség dokumentálta a kocsi rongálásának következményeit.
Ügyészség

A kár 1.800.000 forint, amelyből a biztosító társaság utóbb 871.881 forintot megtérített.

Az ügyészség a férfit nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolta meg. A büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyben a nyomozást a Csornai Rendőrkapitányság munkatársai végezték el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló