Czeglédy Csaba megint pert nyert Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen

Nem először nyert a volt elszámoltatási kormánybiztos ellen a szombathelyi politikus.

Apró örömök az életben: a hazudós Budai Gyula ma jogerősen is pert vesztett velem szemben a Fővárosi Ítélőtáblán – írta Facebook-posztjában Czeglédy Csaba szombathelyi városi képviselő, ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt.

Budai Gyula
Forrás: 24.hu

Mint írja, a bíróság jogerősen megállapította, hogy Budai Gyula megsértette Czeglédy jóhírnévhez való személyiségi jogait azzal, hogy 2021. március 2-án

  • valótlanul állította a HírTV „Magyarország élőben” című műsorában, hogy pénzt adtam át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására,
  • valótlanul állította, hogy közel 300 millió forint is eltűnt, amit az Altustól kaptam kölcsönként,
  • továbbá azzal, hogy Budai Gyula 2021. március 2-án a Facebook-oldalán valótlanul állította, hogy betegségre hivatkozva kimentettem magamat, ezért nem jelentem meg a bírósági tárgyaláson, abban a hamis színben tüntetett fel engem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy lassítsam és gátoljam az igazságszolgáltatást és a bírósági eljárást.
  • A szombathelyi politikus hozzátette, Budai Gyula így kénytelen lesz 600 ezer forinttal hozzájárulni a kampányához.

    Czeglédy Csaba már többször is nyert pert Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos ellen, például tavaly novemberben. Újabb pert nyert Czeglédy Csaba Budai Gyula ellen 2021. November 05. 10:35 Egy nyertes per következtében Budai idén januárban már kénytelen volt 230 ezer forint sérelemdíjat átutalni Budai Gyula meg Czeglédy Csabának utalt 230 ezer forintot 2022. January 11. 10:54 Czeglédy Csabának.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet