A következő közgyűlés időpontja 2018. június 7.
- ezzel zárta az áprilisi közgyűlést
Nem dolgozott rendesen a hivatal?
Ha jobban megnézzük, a közgyűlési bizottságokat sem hívták össze, pedig ezt is meg kellett volna tenni. Mivel a városvezetéssel nehéz kommunikálni (magyarul nem, vagy nagyon sokára válaszolnak kérdéseinkre), felhívtuk Nemény Andrást, a baloldali frakció vezetőjét, aki megerősítette, hogy elhalasztották a június 7-re tervezett közgyűlést, az új időpont még nem ismert.
Információink szerint Szombathely jegyzője Czeglédy Csaba ügyvédjének május 14-én írt levelében is azt közölte, hogy a polgármester június 7-re hívta össze a közgyűlést.
Nemény azt mondta, a polgármester indoklásként kijelentette, hogy a június 7. csak terv volt, egy lehetőség. Puskás hozzátette, az előterjesztések sem készültek el időben, és a hivatalra hárította a felelősséget.
Nemény András szerint viszont más áll a háttérben, és ezt támasztja alá több, máshonnan származó információink is. A lényeg, hogy
Czeglédy Csaba részt akart venni a június 7-i közgyűlésen, és ehhez az őt lassan egy éve előzetesben tartó ügyészség is pozitívan állt hozzá.
A történet dióhéjban
Azt nem tudjuk, hogy Puskás saját elhatározásából, vagy felsőbb utasításra cselekedett-e így, a lényeg, ugyanis, hogy
ha Czeglédy Csaba június 15-ig nem jelenik meg közgyűlésen, akkor elveszíti a mandátumát
Június 15-én szűnik meg Czeglédy Csaba szombathelyi képviselői mandátuma
2018.
April
23.
19:52
, és választókerületében időközi választást kell kiírni.
A rendkívüli választás nyilvánvalóan a Fidesz érdeke, hiszen az április 8-i országgyűlési választásokon aratott elsöprő győzelmük után reménykedhetnek abban, hogy megnyerik ezt a választókerületet, és akkor megszűnik a patthelyzet közeli állapot a közgyűlésben.
A baloldal rendkívüli közgyűlést akar
A baloldali (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) frakció pénteken, június 1-én kezdeményezett is egy rendkívüli közgyűlést, két napirendi ponttal. Mindkettő olyan ügy, amit Nemény András május 30-i, szerdai sajtótájékoztatóján fontosnak nevezett, így a Vízmű SC működésének biztosítása Az uszoda vesztesége miatt veszélyben az úszásoktatás és versenyzés Szombathelyen? 2018. June 01. 09:33 és a játszóterek, parkolások állapota, a fűnyírás helyzete.
A rendkívüli közgyűlést 15 napon belül össze kell hívnia a polgármesternek mivel megvan a szükséges számú aláírás.
De közben is történtek események:
Ebben a levélben az ügyvéd - Czeglédy nevében - azt is kifejti, hogy az előzetesben lévő képviselő ezentúl minden közgyűlésen részt kíván venni. Korábban azért nem kezdeményezte ezt, mert bízott benne, hogy egy év alatt szabadlábra helyezik, azonban április végén július 4-ig meghosszabbították az előzetesét, és azóta nem volt közgyűlés Szombathelyen. )
Most itt tart az ügy, az ügyben érintettek a polgármester döntését várják.
Egy dolgot azért még le kell szögezni, hogy érthetőbb legyen az egész:
Czeglédy Csabát közel egy éve tartják előzetesben, és ez alatt az egy év alatt nem csak ítéletet nem hoztak ellene, de még vádirat sem született az ügyében. Vagyis,
Czeglédy Csaba jogilag ártatlannak tekintendő.
A szombathelyi MSZP közleménye
A szombathelyi közgyűlés ellenzéki frakciója tiltakozását fejezi ki az ellen, hogy Puskás Tivadar polgármester az áprilisi közgyűlésen bejelentett június 7-i időpontra nem hívta össze a város közgyűlését. Tiltakozunk az ellen a módszer ellen is, hogy erről nem tájékoztatta z ellenzéki képviselőket, akik így hiába vettek ki szabadságot a közgyűlés meghirdetett napjára.
Kérdésre a polgármester el nem készült előterjesztésekre hivatkozott, ezzel elismerve azt, hogy két hónapja nem dolgoznak a városházán.
Mivel halaszthatatlan feladatok vannak a városban, frakciónk rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, melyben többek között a város tisztasága, az elégtelen fűnyírási munkavégzés, a játszóterek rossz állapota valamint a szúnyogirtásra tett javaslat lenne a téma.
Ezúton is kérjük Puskás Tivadart és a Fidesz frakciót, hogy a város érdekében dolgozzanak, és hívják össze a közgyűlést az eredeti időpontra. Így eloszlathatnák azt a feltételezést, ami szerint valójában egész más okból nem tartanak közgyűlést. A céljuk az, hogy leteljen az az egy év, amin belül ha Czegédy Csaba nem jelenik meg közgyűlésen, elveszik képviselői mandátuma.
Frakciónk munkára készen várja a városvezetést június 7-én. Dolgozzunk Szombathelyért!
dr. Nemény András
Éljen Szombathely frakció
frakcióvezető