A 28 éves Eddie Hall nem kispályás, mégis, amit a deadlift (magyarul: felhúzás, az erőemelés egyik legkedveltebb gyakorlata) műfajában ezen a hétvégén véghezvitt a Leedsben rendezett világbajnokságon, az még saját magához képest is kegyetlen.
A Vadállat néven is ismert erősember 500 kilogrammos súlyt húzott fel. Ember ekkorát még nem emelt a történelemben. A gyakorlat végén nyomban el is veszítette eszméletét.
"Ez majdnem megölt. A testemre helyezedő nyomás szürreális volt, abszolút szürreális, ezért ájultam el és még az orrom vére is eleredt" - nyilatkozta később. Hozzátéve, hogy tudja, amit csinált, az közel sem egészséges dolog, cserébe nagyon sokáig benne lesz a történelemkönyvekben.
Hall egyébként saját, még tavasszal beállított világrekordját döntötte meg, akkor 465 kilogrammot emelt Arnold Schwarzenegger szeme láttára. Ez akkor így történt:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!