Már december végén volt koronavírusos beteg Franciaországban

De azt nem tudni, ő volt-e az országban a nulladik beteg.

Két francia kórház - a Párizs északi külvárosában lévő Avicenne és Jean Verdier - újratesztelte korábban tüdőgyulladással kezelt betegeinek váladékmintáit, és kiderült, hogy egy férfi már december 27-én fertőzött volt COVID-19-cel. A mintát többször is ellenőrizték, hogy biztos legyen az eredmény - írja a Reuters.

Huszonnégy volt beteg esetében teszteltek, és csak egy bizonyult koronavírus-pozitívnak. A férfi 15 napig volt beteg, meggyógyult, viszont megfertőzte két gyerekét. Felesége ugyanakkor nem kapta el tőle a kór.

Egyelőre nem tudni, hogy a férfi miként fertőződött meg, és azt sem, hogy vajon ő-e az úgynevezett francia nulladik fertőzött, azaz a járvány elindítója az országban, amelyben eddig már csaknem 25 ezren haltak meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek