Nyolc hónapra lecsuktak egy galambot kémkedés gyanújával Indiában - futott végig a hír a világsajtón a hét végén. Nyolc hónap után aztán kiderült hogy a galamb csak egy galamb, így szabadon engedték.
A hírt azért idéztem ide, mert jellemzi India jelenlegi belpolitikai helyzetét. Egy ellenségkereső, gyűlöletkeltő, alternatív valóságot építő rezsimet, ami emellett még paranoid is.
Ezt a rezsimet, és a rezsimre reagáló médiát mutatja be az Amíg még nézhetjük című, díjnyertes dokumentumfilm, Vinay Shukla alkotása. A filmet a vasárnap még futó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) keretében mutatták be Szombathelyen szombat este.
Bárki közellenséggé válhat
Indiában 2014-ben nyerte meg a választásokat a hindu fundamentalista Narendra Modi, és a következő években a kormánypárti hírtelevíziók és az általuk sugárzott propaganda segítségével átalakították a kontinensnyi ország életét.
A kormánypárti csatornák nyíltan dicsőítik a miniszterelnököt s pártját, önmagukat "nacionalista tudósítóknak" nevezik, és aki nem ért egyet velük, az ellenség. A maroknyi muszlim kisebbség, az "antinacionalistának" bélyegzett politikai aktivisták, a független újságírók, mind ellenségnek számítanak.
Ebben a közegben dolgozik az NDTV (New Delhi Television) indiai hírcsatorna, és annak egykori szerkesztő-műsorvezetője, Ravish Kumar. Az ő történetükön keresztül mutatja a film, hogyan bontakozott ki a propaganda, hogyan lehetetlenítették el a független médiát, és hogyan érték el, hogy bárki közellenséggé válhat, aki nyíltan kritizálja a kormányt vagy az ország hindu vezetőit.
Mi kell a kétharmadhoz? Propaganda és ellenségkép
Ravish Kumar és társai nem hősök, nem harcosok, egyszerűen tenni akarják a dolgukat, amire esküdtek. Néha kapnak támogató üzeneteket is, de egy idő után egyre több a gyalázkodó telefonhívás, sms, sokszor az utcán is megfenyegetik őket. A tévécsatorna nem kaphat bankkölcsönt, előfordul, hogy a kábelszolgáltatók leállítják az adásukat, Kumart és társait óriásplakátokon nevezik közellenségnek.
A propaganda olyan sikeres, hogy a nyomornegyedben élők is azt mondják a kamera előtt, hogy fontosabb legyőzni az "antinacionalistákat", mint munkahelyeket teremteni.
A film a 2019-es választások előtti hónapokat mutatja be, amikor csúcsra jár a propagandagépezet, az utcán fenyegető jelenetek zajlanak le. És nem szabad elfelejteni, hogy 2017-ben hindu nacionalisták az otthona előtt gyilkoltak meg egy újságírót.
Közben folyamatosan fogy a szerkesztőség, sorra mondanak fel a munkatársak a bizonytalanság és az állandó félelem miatt, végül már ahhoz is kevesen lesznek, hogy műsort tudjanak adni.
A 2019-es választásokat aztán a nacionalisták könnyedén behúzzák, Mundi kétharmados többséggel alakíthat kormányt, és jön a leszámolás, az NDTV vezetőit letartóztatják, majd eltiltják őket munkájuktól. Ravish Kumar is azon gondolkodik, hogy mennie kellene, hiszen családja van, igaz, közben megkapja az ázsiai Nobel-békedíjnak is nevezett Ramon Magsaysay díjat, de a záró képsorokon látszik, hogy közel a történet vége.
Amikor a nacionalizmus édes illata elnyomja a valóság keserű bűzét, akkor eljön a hazugság kora - hangzik el a filmben.
Nacionalizmus helyett szuverenitásvédelem
A film közben muszáj volt észrevenni a párhuzamokat az indiai és a magyar helyzet között. Igaz, nálunk nincs fizikai erőszak, illetve időnként azért akad, ahogyan a magyar, nem kormánypárti újságírók is kapnak fenyegetéseket. Nálunk is megvan a hatalom ellenségképe, gondoljunk a "dollárbaloldalra", korábban a "migránssimogatókra".
Most éppen a külföldi támogatásokban részesülők vannak célkeresztben, meg is alakult a Szuverenitásvédelmi Hivatal, aminek vezetője pár napja nem hagyott kétséget afelől, hogy a sajtóval szemben is eljárnak. Közben a független sajtó lejáratására specializálódott Transzparens Újságírásért Alapítvány már nyomoz a külföldi támogatások után.
Ellenségkép, rövid, egyszerű és érthető üzenetek, az értelem helyett az érzelmek manipulálása, és készen is van a koktél, ami hozza az újabb választási győzelmeket. Persze, ehhez kellenek csatornák, mint az elfoglalt állami tévé és rádió, és az egyirányúsított nyomtatott sajtó, nálunk a KESMA félezer lapja.
Mert az egész értelme és a célja a hatalom megtartása, mert a hatalommal lehet kiszívni az ország javait, és annak segítségével megteremteni a hűséges és jól tartott vazallusréteget.
Erről szól az Amíg még nézhetjük, és bár indiai történetet dolgoz fel, de nyugodtan le lehetett volna forgatni Magyarországon, Oroszországban, az egy választással ezelőtti Lengyelországban is.
Médiapiac és gyűlöletpolitika
A film után Murai András filmtörténész és Nemény András polgármester beszélgetett a témáról. Murai is párhuzamot vont a magyarországi eseményekkel, és arról beszélt, hogy nálunk nem direkt a cenzúra, itt inkább a médiapiac torzításáról lehet beszélni. Egyet kell értenem vele, nálunk a hatalom a piaci viszonyokon keresztül irányítja a sajtót.
Melyik rádió kap frekvenciát, hol hirdethetnek az állami cégek, kiknek kedveznek az állami szabályozások, kiket vegzálnak a hatóságok.
Nemény András pedig arról beszélt, hogy ellenzéki városvezetőként óvatosnak kell lennie, mert neki a város érdekeit kell képviselnie, és hogy ő is elítéli a propagandát és a gyűlöletpolitikát.
