A helyi választási bizottság először elutasította az akkumulátorgyár ügyében kezdeményezett népszavazási kezdeményezést, ám a Győri Törvényszék azt később mégis hitelesítette, most azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy alaptörvény-sértően, ezért a törvényszék végzését megsemmisítette - számolt be a 24.hu.
Az alkotmányjogi panasz szerint a helyiek azért nem szavazhatnak a Győri Ipari Park bővítéséről, mert azt az Orbán-kormány már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette, így az nem lehet helyi közügy.
Az Alkotmánybíróság pedig megállapította, hogy az eljáró bíróság figyelmen kívül hagyta a kiemelt beruházássá nyilvánítására vonatkozó jogszabályok célját, ezáltal az Alaptörvény szabályait megkerülő kérdést hitelesített. Mint írták, a támadott bírói döntés által hitelesített kérdés csak látszólagosan irányul helyi közügyre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!