Drámai véget ért a Vasas-Haladás kiesési rangadó

A 90. percig döntetlenre állt a meccs.

Az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójában a kiesés ellen menekülő Vasas a szintén bennmaradásért küzdő Haladást fogadta. Jó iramban kezdődött a találkozó, az első lövés a szombathelyi Rácz nevéhez fűződött, de 19 méterről nem találta el a kaput. Néhány perccel később Kovács is próbálkozott a vendégektől, de néhány centivel ő is célt tévesztett. A félidő derekán veszélyeztetett először a Vasas: Hangya beadása után Barczi lövésénél mutatott be nagy bravúrt Király. A félidő hajrájában Nagy védte Bosnjak 22 méteres szabadrúgását.

Vasas-Haladás
rangado.hu

A második játékrész elején a csereként beálló Williams került helyzetbe Bosnjak beadása után, ám Nagy ismét hárítani tudott. A 60. percben a korábban Szombathelyen futballozó Gaál állt egy szabadrúgás mögé, lövése nem sokkal a bal felső mellett hagyta el a játékteret. Néhány minutummal később Pavlov tüzelt kapu mellé 20 méterről.

NB I, 32. forduló

Vasas SC – Szombathelyi Swietelsky HaladásTC 1-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion. Játékvezető: Iványi.
Vasas: Nagy G. – James, Benes, Ristevski – Murka (Vogyicska, 70.),
Egerszegi, Vida, Hangya – Ádám (Pavlov, a szünetben), Gaál, Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning.
Haladás: Király – Jancsó (Schimmer, 59.), Wils, Kolcák, Bosnjak – Kovács, Jagodics – Németh Márió, Rácz (Williams, a szünetben),
Halmosi – Ramos. Vezetőedző: Michal Hipp.

Gólszerző: Pavlov (90.)

Az utolsó húsz percben lépve Vogyicska beadását követően James fejelt kapura közelről, ám centikkel célt tévesztett. A hajrában Egerszegi a kapufát is eltalálta, majd a csattanó a 90. percben jött, amikor Pavlov fejesével a Vasas megnyerte a meccset. (1-0). A kiesés szempontjából így az utolsó forduló fog dönteni: a kilencedik Haladásnak 35, a tizedik Balmazújvárosnak 35, míg a tizenegyedik Vasasnak 34 pont áll a neve mellett. Az utolsó a DVTK 33 egységgel.

(Forrás: rangado.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport