Kábítószerre és bulira költötték a rabolt pénzt a fiatalok

Egy 30 centiméter pengehosszúságú kést szorított a postásnő nyakához a szemceruzával kikent arcú fiatal Karakóban, még tavaly márciusban. A pénz kábítószerre kellett, na meg bulira.

A Szombathelyi Törvényszék mint fiatalkorúak bíróságának dr. Varga Roland vezette tanácsa tárgyalta fiatalkorú B. A. és társa O. A. ügyét. A Vas Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlottak 2014 márciusában elhatározták, hogy megtámadnak egy mobilpostást, és tőle erőszakkal elveszik a nála lévő pénzt. Ennek érdekében a vádlottak kifigyelték a postai gépkocsi mozgását. A vádlottak abban is megegyeztek, hogy a cselekmény során - amelyet ténylegesen B. A. követett el - kést fog használni, míg a másodrendű vádlott figyeli a gépkocsi mozgását, és tájékoztatja a társát.

Postásautó kirabolóinak tárgyalása
Jobbra az első rendű vádlott
Tánczos Mihály

A rablásra 2014. március 10-­én Karakóban került sor. A postásautót egy középkorú hölgy vezette. A sértett elmondása alapján annyit látott, hogy egy vékony testalkatú, koszos arcú férfi integet neki a temetőnél, hogy álljon meg. Máskor is megállították már, telefonfeltöltés miatt, így gyanútlanul megállt, és lehúzta az ablakot. Ekkor látta meg, hogy amit hajnak gondolt, az kapucni, és a fekete szemceruzával befeketített arcú férfi azonnal kést szorított a nyakához.

"Ne nyúlj semmihez, add a pénzt!" - szólította fel erélyesen a rabló többször is a nőt, aki végül a speciális tárcával együtt kiadott kb. 200 ezer forintot. A rabló ezután felszólította, hogy forduljon rá a földútra, az ijedt nő azonban tövig nyomta a gázt, és meg sem állt a falu központjáig, ahol azonnal segítséget kért.

A rabló közben elmenekült, majd közelben lakó barátjához, tettestársához ment. A pénztárcát és a rablásnál használt ruhaneműt elégették, majd visszamentek a temetőkapuhoz megszemlélni a helyszínelést. Később B. A. Szombathelyre ment kábítószert vásárolni, majd a fiatalok buliztak a rabolt pénzből. Elfogásuk után a 200 ezer forintból már csak 12 ezer forint maradt.

Postásautó kirabolóinak tárgyalása
Ezzel a késsel támadtak a postásra
Tánczos Mihály

B. A. - akiről a szakértők megállapították, hogy disszociális személyiségzavarban szenved, agresszióját hirtelen éli ki, és nem képes helyesen felmérni tettei súlyát - az utolsó szó jogán felolvasta, hogy nagyon szégyelli magát, és bocsánatot kér a sértettől. Szabadulása után hajlandó megtéríteni a kárt. Humánus, méltányos ítéletet kért. Korábbi vallomásában azt kérte, hogy büntetését enyhítsék, amennyire lehet, mert később nem fog bűncselekményt elkövetni. (Érdekesség, hogy a bíró kérdésére, miszerint volt-e büntetve nemmel felelt, de dr. Varga Roland emlékeztette rá, hogy Ajkán és Szombathelyen is állt már bíróság előtt, és jogerősen elítélték állatkínzásért, lopás kísérletéért és folytatólagosan elkövetett lopásért.)

Postásautó kirabolóinak tárgyalása
Úton a tárgyalóteremből a börtöbe
Tánczos Mihály

A Szombathelyi Törvényszék felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt B. A.-t 4 év 6 hónapra ítélte, amit fiatalkorúak börtönében kell letöltenie, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Társát - mint bűnsegédet - 4 év börtönre ítélték, és 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész és a másodrendű vádlott három nap gondolkodási időt kért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló