Szexpartnereket hívott lakására, akik dugás helyett csúnyán kirabolták

Szex helyett rábaszás.

A vádirat szerint a már évek óta – bár megszakításokkal – egymással párkapcsolati viszonyban álló harminckilenc éves férfi és negyvenöt éves nő (I. és II. rendű vádlottak) 2017 nyarán egy erotikus partnerkereső oldalon álnéven, párként hirdették magukat. A hirdetés felkeltette a sértett figyelmét, ezért kapcsolatba lépett velük, és beszélgetni kezdtek az internetes oldalon keresztül.

Ennek során megállapodtak abban, hogy a vádlottak a férfi lakóhelyére mennek, és ott ők, mint pár, egymással szexuális cselekményt végeznek, amibe – ha úgy alakul a helyzet – a sértett is becsatlakozik.

A vádlottak valódi célja azonban az volt, hogy a sértett lakásába ily módon bejutva, a férfit bódító szerrel elkábítják, majd az öntudatlan állapotba kerülő áldozatuktól megszerezik az értékeit.

Bűnjelek
police.hu

A vádlottak 2017. július 13-án a megbeszéltek szerint felkeresték a sértettet annak XIV. kerületi lakóhelyén, majd az adandó alkalmat kihasználva, a nő elterelte a figyelmét, mialatt társa altató, kábító hatású szert öntött a sértett poharába.

A férfi megitta a pohár tartalmát, amitől rövid időn belül elkábult. Ekkor a vádlottak magukhoz vették a sértett mobiltelefonját, és azzal távoztak a lakásból.

Egy másik, fentihez hasonló esetben a férfi vádlott egy ismeretségi körébe tartozó másik nővel keresett fel egy férfit, miután ő ugyancsak jelentkezett az erotikus oldalon álnéven szereplő hirdetésre.

A férfi és női társa (aki az ügy III. rendű vádlottja) 2017. augusztus 6-án mentek fel a sértett III. kerületi lakására azzal, hogy majd mindhárman szexuális cselekményt végeznek.

Az áldozatot ebben az esetben is elkábították, majd eltulajdonították a férfi több óráját, mobiltelefonját, készpénzét, amikkel ezután távoztak a helyszínről.

Az ügyben a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség két rendbeli rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A férfi és az egyik nő társa jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, a második cselekményben részt vett nő pedig előzetes letartóztatásban van.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló