Dühében megrongálta ismerőse autóját

Tárgyalás nélkül döntött a bíróság.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinek az ügyében, aki egy korábbi sérelme miatt megrongálta ismerőse gépkocsiját.

A vádlott lakásában korábban a sértett szerelt be egy kazánt. A férfi úgy vélte, hogy a szerelést követően nem volt megfelelő a szerviz, ezért a kazán meghibásodásakor elvesztette a garanciális javítás lehetőségét.

Emiatt a vádlott, amikor 2022 októberében meglátta a sértett út mellett parkoló autóját, dühében egyszer belerúgott. Ezt látta az éppen arra közlekedő rokona, akinek tettét azzal magyarázta, hogy a férfi tartozik neki. Miután a rokon elment, visszalépett a gépkocsihoz és leütötte az egyik visszapillantó tükröt. A vádlott a tükör letörésével 85.500 forint kárt okozott a sértettnek, amely az eljárás során nem térült meg.

A rongálás miatt a bíróság 100 óra közérdekű munkára ítélte a férfit. Kötelezte továbbá, hogy az okozott kárt fizesse meg a sértettnek. A büntetővégzés jogerős - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek