Távozik Dull Szabolcs, a lap korábbi főszerkesztője a Telextől - írja a portál pénteki közleményében.
Ebben közölték, "Szabolcs kezdeményezésére nyáron a főszerkesztői-igazgatói posztját szétválasztottuk, és új főszerkesztőnk
Új főszerkesztője lett a Telexnek 2023. June 02. 16:47 lett. Szabolcs azóta a Telex igazgatóságában, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként dolgozott, de az újraformált és kibővült csapatban nem találtuk meg a helyét, emiatt távozik most tőlünk."
Szabolcs a Telexben és a Telex Akadémián betöltött összes pozíciójáról lemondott, a Telex alapítványának alapítói jogait átadta, a Telexben lévő tulajdonrésze pedig a céghez kerül vissza - tették hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!