Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egy arannyal és két ezüsttel indították a napot a magyarok az olimpián

Az ezüstöt Csipes Tamara kajakozó és Rasovszky Kristóf nyíltvízi úszó zsebelte be, míg az arannyal Tótka Sándor kajakozó büszkélkedhet.

Kajak-kenu

Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében , míg a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett Kozák Danuta ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett. A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes, a Honvéd 31 éves kajakosa pályafutása második ötkarikás érmét szerezte.

A számot az új-zélandiak sztárja, Lisa Carrington nyerte, aki Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel - sporttörténelmet írva - szeretné megszerezni a negyediket is. Ő egyébként 1996 és Kőbán Rita óta az első ebben a számban, aki aktuális világbajokként az olimpiát is megnyerte.

Tótka Sándor - kajak-kenu
MTI

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.

Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka - az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t - szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, s miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról. Balla Virág nyert, Takács Kincső hatodik lett a B döntőben a kenu egyesek 200 méteres versenyében, így előbbi kilencedikként, utóbbi 14-ként zárt.

A két győri kenus később közösen párosban is vízre száll a japán fővárosban, az egyest tulajdonképpen mindketten bemelegítésnek szánták a fő számukra.

A most debütáló női kenu történetének első olimpiai aranyát a világbajnoki címvédő amerikai Nevin Harrison nyerte.

A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó hatalmas csatában a negyedik helyen végzett a kajak kettesek 1000 méteres versenyében. A szám másik magyar indulója, a Béke Kornél, Varga Ádám kettős a B döntőben fejezte be a szereplését és összesítésben a 12. helyen zárt.

A döntőben a világbajnoki címvédő és idén Európa-bajnok német Max Hoff, Jacob Schopf duón kívül egy-egy cseh, fehérorosz, új-zélandi, ausztrál, kínai és spanyol hajó volt az ellenfelük. A németek és az ausztrálok kezdtek a legjobban, de velük tartottak a magyarok is, akik 500 méternél a második helyen haladtak az ausztrálok mögött. A táv második felében a németek és az ausztrálok különcsatát vívtak az aranyért - végül előbbiek, Jean van der Westhuyzen és Thomas Green diadalmaskodtak -, Nádasék pedig a dobogóért harcoltak, de végül az egyes pályán "besurranó" csehek, Josef Dostal és Radek Slouf megelőzték őket.

Nyíltvízi úszás

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban. A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes világbajnoki címvédő, Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig a hajrában az olasz Gregorio Paltrinierit megelőzve másodikként csapott a célba.

Ebben a szakágban Magyarország második ötkarikás érmét nyerte Risztov Éva londoni diadalát követően. Rasovszky a magyar olimpiai csapat 13. érmét szerezte meg a japán fővárosban, négy arany és három bronz mellett ez a hatodik ezüst.

Atlétika

A hétpróbázó Krizsán Xénia távolugrásban sem szerepelt jól csütörtökön. Az idei fedett pályás Európa-bajnokságon bronzérmes versenyző az első nap után a 19. helyről várhatta a távolugrást, miután 100 méter gáton, magasugrásban, súlylökésben és 200 méteren sem tudta hozni a tőle elvárt eredményt.

Csütörtökön távolugrásban kezdtek a hétpróbázók, Krizsán első kísérlete érvénytelen volt. Másodikra 5,72 métert ért el, majd 5,88 méterrel zárt, amiért 813 pontot kapott. Egy vetélytársát tudta megelőzni, pedig ebben a számban 6,41 méter az idei legjobbja, egyben az egyéni csúcsa, ami az ötödik legjobb a mezőnyben. Krizsán 4424 ponttal a huszadik, azaz utolsó a még versenyben lévők között.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport

Tovább az oldalra