Egy burkoló vagy szobafestő ma már könnyen összehoz havi félmilliót

A munkaerőhiány okozza a bérrobbanást.

Egy jó burkoló vagy szobafestő akár 500-600 ezer forintot is megkeres havonta - nyilatkozta a Világgazdaságnak egy hidegburkolásban jártas építőipari vállalkozó. Az is kiderült, hogy a munkaerőhiány miatt egyre kevésbé érezhető a fizetések közti különbség a vidék–főváros viszonylatban.

De nemcsak a szakmunkások, hanem a segédmunkások fizetése is bőven meghaladja a garantált bérminimumot, ma már napi 10 ezer forint alatt senki nem megy el dolgozni - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke, aki úgy látja vidéken még mindig alacsonyabbak a keresetek, szerinte másfél-kétszeres különbségek is vannak, viszont a Balatonnál is a magasabb bérekkel lehet találkozni.

Mindenesetre a lap beszélt egy olyan vállalkozóval, aki korábban Budapesten dolgozott, majd néhány éve leköltözött a Velencei-tó mellé, és a környéken vállal munkát. Ő elmondta, hogy pesti árakkal dolgoznak, sőt egyes munkákért akár többet is elkérhetnek.

Ugyanakkor az problémát jelent, hogy rengeteg a megbízhatatlan szakember az ágazatban. Azt a lap által megszólaltatott vállalkozók eltérően látják, hogy mennyire van még jelen a feketefoglalkoztatás az építőiparban.

Utóbbi azt jelenti, hogy az említett félmilliós fizetések valójában nem a bejelentetett munkabérek. Mint a megkérdezett szakember fogalmazott: azt „senki nem vállalja be, hogy foglalkoztat egy burkolót, ami neki 1,2 millió forintba kerül, hogy ebből a burkoló végül 600-700 ezret kapjon meg. Ennyit egyszerűen nem termel ki”.

Ezzel szemben az is igaz, hogy a CSOK vagy az otthonfelújítási támogatás miatt az elvégzett munkákról számlát kell adni, ami a feketemunka ellen dolgozik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság