Egy ittas nőtől a rendőrök nem tudták elvenni a jogosítványt Szombathelyen, mert előtte egy órával már elvették

Mások másként buktak le.

A hétvégi közlekedésrendészeti ellenőrzések során több olyan járművezetővel szemben is intézkedtek az egyenruhások, akik szeszes ital fogyasztását követően vettek részt autójukkal a közúti forgalomban – közölte lapunkkal a Vas megyei rendőrség.

Ezek között mindenképpen meg kell említeni azt a szombathelyi nőt, akit szombaton korán reggel igazoltattak a rendőrök a Somlay Artúr utcában.

Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért a nőt előállították további mintavételre. Vezetői engedélyét az egyenruhások elvették.

Valamivel több mint egy óra elteltével ismét ellenőrzés alá vonták a nőt, aki ezúttal már jogosítvány nélkül közlekedett autójával és a vele szemben alkalmazott szonda újra pozitív értéket jelzett. Így a nőt ismét előállították a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárás indult vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Mások is lebuktak

További három gépkocsivezetővel szemben indult büntetőeljárás Vas megyében a hét végén ittas járművezetés miatt. Egy szombathelyi férfi balesetet is okozott szombaton a kora reggeli órákban. Ő autójával az M86-os számú autóúton Győr felől Szombathely irányába, melynek során az autóút 116-os kilométerszelvényében letért az útról és szalagkorlátnak Alvó sofőr tért le az M86-ról a répcelaki kihajtónál 2023. April 16. 14:28 ütközött.

TM/Nyugat.hu
A gyanú szerint 2023. április 15-én egy helyi férfi Szentgotthárdon, egy megyeri sofőr pedig a 84-es számú főúton közlekedett úgy járművével, hogy szeszes italt fogyasztott az elindulás előtt. A megyeri férfi érvényes vezetői engedéllyel sem rendelkezett, ezért vele szemben szabálysértési eljárás is indult engedély nélküli vezetés miatt.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló