Egy lépéssel közelebb került a Puli a Holdhoz

Holdraszállási szerződést kötött a magyar Puli Space, hamarosan indulhat a magyar időkapszula.

Az Astrobotic elnevezésű amerikai vállalat leszállóegységén foglalt helyet holdutazásához a Puli Space magyar űrprojekt, a Google Lunar XPRIZE harmadik csapataként - írta meg az MTI.

Az Astrobotic Technology Inc. és a Puli Space Technologies Kft. a Tel Avivban zajló GLXP találkozón jelentették be, hogy aláírták az első magyar hasznos teher Holdra juttatásáról szóló szerződést.

Mehet az időkapszula a Holdra

A Puli egy egyedi időkapszulát küld fel az amerikai GLXP-csapattal a Memory of Mankind (MoM) on the Moon (Az emberiség emlékezete) projekt keretében, valamint a Puli holdjárójának is foglalt helyet.

Ezzel Magyarország hetedik nemzetként csatlakozik az Astrobotic küldetéséhez, amellyel a pittsburghi cég mindenki számára elérhetővé kívánja tenni a Holdat.

A Memory of Mankind on the Moon kapszula olyan táblákból fog állni, amelyekre archív képeket és szövegeket nyomtatnak majd olyan kicsiben, hogy tízszeres nagyítással olvasható legyen, a tervek szerint ötmillió karakter fér majd rá egy táblára.

Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője korábban elmondta, a magyar projekt célja, hogy 2017. december 31-ig sikeresen végrehajtsa a GLXP kiírása szerinti feladatokat: a Holdra eljuttassák a magyar robotot, amelynek legalább 500 métert meg kell tennie az égitest felszínén, majd nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre.

Jól halad a magyar csapat a versenyben

A Google Lunar XPRIZE egy olyan formátumú verseny, amelyre eddig még nem volt példa. A harmincmillió dollár összedíjazású küzdelem célja, hogy a világ mérnökeit és vállalkozóit arra ösztönözze, hogy kifejlesszéks a robotalapú kutatás olcsó metódusait.

2007 és 2010 között 16 országból 29 csapat regisztrált, mára tizenhat csapat maradt. Európát Németország és Olaszország mellett a magyar Puli Space képviseli. A verseny győztese az a magánerőből finanszírozott csapat lesz, amely sikeresen eljuttat a Holdra egy robotot, és ott végrehajtja az előírt feladatokat.

Az első csapat, amelynek ez sikerül, elnyeri a húszmillió dolláros fődíjat, a második csapat pedig ötmillió dollárt kap. Egymillió dollárban részesül az a csapat, amely ösztönzi a sokszínűséget az űrkutatás területén, és négymillió dolláros bónusz díj jár azoknak a csapatoknak, amelyek további technikai feladatokat teljesítenek, például tízszer távolabbra jutnak, túlélik a holdi éjszakát, vagy meglátogatják a korábbi holdmissziók helyszíneit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek