Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egyedül Budapest vállalta be, hogy telt házzal rendezi a nyári Eb-meccseket

Az UEFA ma tette közzé, hogy a rendező városok mennyi nézőt engednek a stadionokba.

Néhány nappal ezelőtt foglalkoztunk Április 7. és 19. nemcsak a nyitást jelző dátumok - jót tesznek a focinak is? April 07. 10:58 már a nyári Európa-bajnokság és a koronavírus-járvány összefüggéseivel, azzal a mondattal zárva az írásunkat, hogy:

Igazából onnan lesz érdekes a történet, ha megtudjuk, ki mit vállalt be június 11-re.

Nos, megtudtuk.

Az UEFA pénteken jelentette be hivatalosan, hogy a 12 rendező város milyen feltételekkel engedi be a nézőket a június 11-én kezdődő mérkőzéssorozatra.

A Puskás Aréna, ahol a meccsek lesznek
MTI

"Budapest célja, hogy a három budapesti csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a Puskás Aréna nézőtéri ülőhelyeinek 100%-át elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek" – írja honlapján az MLSZ.

Hozzáteszik: nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

A közlemény azonban elfelejti megemlíteni, hogy más városok mekkora nézőszámot vállaltak be.

Nos, az UEFA weboldala szerint:

  • London (Anglia) – 25%
  • München (Németország) – Nem válaszolt
  • Róma (Olaszország) – Nem válaszolt
  • Baku (Azerbajdzsán) – 50%
  • Szentpétervár (Oroszország) – 50%
  • Bukarest (Románia) - 25%-33%,
  • Amszterdam (Hollandia) - 25%-33%,
  • Dublin (Írország) – Nem válaszolt
  • Bilbao (Spanyolország) – Nem válaszolt
  • Budapest (Magyarország) – 100%
  • Glasgow (Skócia) - 25%-33%,
  • Koppenhága (Dánia) 25%-33%,

    Mit ír az MLSZ a biztonsági intézkedésekről?

    A külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait (ideértve a karanténszabályokat is). A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város - köztük Budapest - azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

    A Budapestre elutazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban két negatív COVID-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal léphetnek be az országba.

    A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18.00 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra.

    Van-e köze az Eb-nek a nyitáshoz?

    Nemcsak olvasóink, de ez ellenzéki pártok is felvetették Április 7. és 19. nemcsak a nyitást jelző dátumok - jót tesznek a focinak is? April 07. 10:58 , hogy az erőltetettnek tűnő járványügyi enyhítéseknek köze lehet a nyári labdarúgó-tornához. Az UEFA-nak ugyanis szerdán (a boltok nyitásakor) kellett eljuttatni a nemzeti labdarúgó szövetségeknek, hogy ki milyen feltételekkel vállalja a rendezést, és nemzetközi testület majd április 19-én (az általános iskolák indulásakor) hozza meg a döntését.

  • ❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
    Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
    Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
    Köszönjük nektek! ❤️

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Kapcsolódó cikkeink

    Április 7. és 19. nemcsak a nyitást jelző dátumok - jót tesznek a focinak is?

    A nyárra esedékes Európa-bajnokság szempontjából is fontos napok ezek. Véletlen lenne?

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport

    Tovább az oldalra